Evangélikusok

Pál apostol a Római levélben így fogalmaz: „…az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.” (11,29) „A lelkészi hivatást nem az ember választja, hanem a hivatás választja őt; a mikor és a hogyan természetesen mindenki esetében más és más” – vélekedik ugyanerről Deák László. A fiatal hódmezővásárhelyi evangélikus lelkipásztort elsőként arról kérdeztem, őt mikor és hogyan hívta el Isten a szolgálatra.

– Én a hitet komolyan megélő evangélikus családba születtem, a famílián belül lelkészi példa azonban nem volt előttem, hiszen édesapám villanyszerelő kisiparos volt, édesanyám pedig dajkai munkát végez egy óvodában. Hétéves koromtól kezdve jártam a Deák téri gyülekezetbe, és az idő múlásával egyre intenzívebben bekapcsolódtam az ebben a közösségben végzett munkába, de „csupán” tizennyolc éves korom körül éreztem azt, hogy a lelkészi hivatás felé terelget az Isten. Ám akkor úgy gondoltam, még túl korai lenne döntenem, időre van szükségem. Behívtak katonának, majd vállalkozóként dolgoztam, és emellett három évet elvégeztem hittudományi egyetemünk hittanár szakán. Ezután jelentkeztem a lelkész szakra; 1995 és 2000 között jártam oda.

– Hogy emlékszik vissza, kezdő lelkészként milyen gondolatokkal és tervekkel fogott hozzá a munkához?

– Úgy vélem, hogy egy végzett teológusnak három fontos dologgal kell rendelkeznie: komoly elhívatástudattal, lelkesedéssel és egyfajta „szent naivitással”, amelytől hajtva – kicsit sarkítva – ezt mondja: „Itt vagyok, éjt nappallá téve fogok dolgozni, most aztán elsöprő erejű ébredés lesz a gyülekezetben, »mintaközösséget« fogok létrehozni, ide nekem az oroszlánt is!”

– Teológiai tanulmányai befejezése után Kaposvárra került; ott nyílt elsőként lehetősége arra, hogy valóra váltsa az elképzeléseit…

– Örömmel és hálával emlékszem vissza a Szemerei János mellett töltött időre. Bepillantást nyerhettem a gyülekezeti élet minden területére, és nagyon sokat tanulhattam tőle arról, mit is jelent lelkésznek lenni. Mély, testvéri kapcsolat alakult ki kettőnk között. Igen, az imént megnevezett szempontokat igyekeztem szem előtt tartani, ám a „szent naivitás” idővel alábbhagyott. De ennek így is kell lennie. Amikor az ember szembesül az élet realitásaival, döntéseit egyre több átgondoltság kell, hogy jellemezze; nyitottnak kell lennie a változásra, a változtatásra, megfontoltabban kell terveznie és döntenie.

– Miként tudta megvalósítani ezt a törekvést Hódmezővásárhelyen, ahol már egyedül kellett igazgatnia a gyülekezetet? Egyáltalán, nehéz terep volt ez egy újonc számára?

– 2003. július 6-án avatott lelkésszé D. dr. Harmati Béla püspök, majd Hódmezővásárhelyre küldött ki. Ottani elődöm Takács János volt, aki hatvankét esztendei szolgálat után, kilencvenkét éves korában vonult nyugalomba. A nehézséget talán az jelentette, hogy a gyülekezet tagjainak, akik annyi éven át egy konkrét személy gondolkodásmódjához voltak hozzászokva, időbe telt, hogy megbarátkozzanak velem, aki nemcsak hogy fiatalabb vagyok, de egészen más stílust is képviselek. Úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült ez a találkozás a gyülekezettel, megértették a terveimet, és ma már közösen munkálkodunk az Isten ügyén.

Hiszem, nem véletlen, hogy épp ide kerültem. Kezdettől fogva úgy tekintettem az életemre és a szolgálatomra, hogy azt mondtam: „Ahová Isten küld, oda megyek.” Engem ide küldött, most itt kell helytállnom. Igyekszem átgondoltan – lassan formálódó munkatársi köröm segítségét is igénybe véve – szervezni a gyülekezet életét, és mellette időt szakítani a családra, a feltöltődésre is. Először egy három évre szóló koncepciót dolgoztunk ki, amely magában foglalta az épületek rekonstrukcióját és a gyülekezeti élet átalakítását. Nagy a felelősség, hiszen egy kívülálló olyannak képzeli el Istent és a kereszténységet, amilyennek rajtunk keresztül látja. A gyülekezeti életnek sem szabad torz képet mutatnia a szerető Istenről!

– Eddig úgy tűnik, derekasan helytálltak, hiszen – a hittanosokkal és a fiatalokkal együtt – kétszeresére nőtt a gyülekezet tagjainak száma…

– Minden gyülekezet más és más adottságokkal rendelkezik, eltérő gondokkal és örömökkel kell szembenéznie. Kezdettől fogva arra törekedtem, hogy lépésről lépésre haladva a külvilág felé nyitott, modern gyülekezetet hozzunk létre, ezért – hogy csak néhány példát említsek – bibliaiskola indult, programokat kínáltunk a közösségből hiányzó fiataloknak, ingyenes angolnyelv-oktatást szerveztünk hajléktalanok számára…

Minden esztendőnek van egy mottója, amelyet igyekszünk szem előtt tartani. Az idei évé Klaus Douglass Az új reformáció – 96 tétel az egyház jövőjéről című könyvéből való: „A jövő egyházáról álmodni annyi, mint Isten álmainak nyomába szegődni.”

Gazdag Zsuzsanna