Kultúrkörök

Amikor szemünkkel pásztázzuk a könyvek kínálatát, alapvetően két információra támaszkodhatunk: a szerző nevére és könyve címére. Gerd Theißen neve nem ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt. Már több publikációja jelent meg magyarul, számtalan esetben hivatkoznak rá, és néhányszor előadásai is hallhatóak voltak hazai egyetemeken. Ha pedig a szerző nemzetközi elismertségét vesszük alapul, még inkább egyértelművé válik, hogy tudományos munkája megkerülhetetlen a laikus érdeklődők és a teológiával tudományos igénynyel foglalkozók számára egyaránt.

Neve összefonódott a „vándorkarizmatikusok, -radikálisok” fogalmával és az Újszövetség szociológiai vizsgálatával. A heidelbergi professzor már számos könyvében körüljárta a kereszténység kezdetének társadalmi, gazdasági és kulturális begyökerezettségét. És elkerülte azt a hibát is – amely sok kutató esetében megtörtént már –, hogy ugyanazt ragozza a végtelenségig, és aki egy könyvét olvasta, már mindet olvasta.

A szerző most megjelent kötete is szociológiai tanulmány, ahogyan arról az alcíme is árulkodik: Az értékek forradalmának társadalomtörténete. A születő kereszténységet mozgalomként aposztrofálja, rögtön éreztetve a könyvet kezébe vevő olvasóval, hogy szociológiai tárgyú munkát tart a kezében. Nem könnyű döntés egy olyan témáról, mint a Jézus által elhívottak gyülekezetéből kialakuló kereszténységről, egyházról nem csupán teológiailag szólni, de azt egy „kívülálló” tudomány tárgyaként szemlélni. Ezt nyilvánvalóan Theißen is érzi, amikor így ír: „Létezik egy általános emberi kíváncsiság, amelyet éppen azok az összefüggések gerjesztenek, amelyeket egyfajta kegyesség aurája vesz körül. Ez az aura sokak számára megnehezíti a hozzáférést magukhoz a tényekhez. A Jézus-mozgalom szociológiai vizsgálata talán valamivel közelebb segíthet bennünket saját kultúránk gyökereinek megismeréséhez.”

A könyv alapvetően négyes felosztást követ, melynek alapjául a szociológiai vizsgálat négy szintje szolgál. Az első szint az úgynevezett mikroszint, amely az emberek egymáshoz fűződő kapcsolatát taglalja és mint egy szerepstruktúra kifejeződését analizálja. Ebben a témakörben abba nyerhetünk betekintést, hogy mi jellemezte a társadalom elvárásait egy, a hitet megújító mozgalommal szemben, és mi valósult meg ebből Jézus által, aki mint „primer karizmatikus” egyben példát is adott tanítványai számára a helyes életvezetésre és igaz kegyességre. Valamint arra a kérdésre is választ kapunk, milyen kapcsolat fűzte a Mester karizmatikusságát továbbvivő tanítványi csoportot a társadalom többi tagjához, legyenek azok hívők, szimpatizánsok, semleges szemlélők vagy éppen a mozgalom ellenfelei.

A következő szint – és egyben könyvünk második fejezetének témája – a középszint (mezoszint), amely a Jézus-mozgalmat mint csoportot szemléli, és arra tesz kísérletet, hogy ezt a közösséget elhelyezze a környező és/vagy rokon csoportok hálózatában. „Ez a mozgalom belső kulturális tekintetben összehasonlítható más, a zsidóságon belüli megújulási mozgalmakkal, interkulturálisan pedig az egész világon elterjedt ama vallási mozgalmakkal, amelyeket összefoglalóan »millenarisztikus mozgalmaknak« szoktunk nevezni.” Ezen a fejezeten belül érdekes képet kapunk nem csupán a különféle mozgalmakról, de arról a kulturális közegről is, amelyet hellenizmusnak nevezünk, és amelynek ismerete az Újszövetséget olvasó ember számára elengedhetetlen a szöveg és a korszak megértéséhez. Sőt ezen túlmenően olyan kulturális mozgalmakat is bemutat, melyek millenarisztikus jellegüknél és a kereszténységhez kötődésüknél fogva kapcsolódnak csupán a könyv fő csapásához (például a közép-afrikai kimbanguizmus [1921] vagy a polinéziai tukamozgalom [1873]), tehát a fejezet célkitűzése, miszerint interkulturálisan szeretné bemutatni a Jézus-mozgalom sajátosságait, nemcsak a tereken, hanem az időn is átívelve valósul meg.

A könyv harmadik fejezete Jézus mozgalmát az össztársadalom életében, illetve a kettő közötti kölcsönhatások tükrében vizsgálja. Ez a makroszint, a társadalomanalízis szintje, amelyben az válik nyilvánvalóvá, hogy milyen gazdasági, ökológiai, kulturális és politikai tényezők játszottak szerepet a mozgalom kialakulás- és hatástörténetében. Ebben a részben a szerző áttekinti a társadalmon belüli alapvető ellentéteket (szegények-gazdagok, város-vidék, haza-birodalom, hellenizmus-zsidóság), kialakulásukat és hatásukat. Mindezt teszi azért, mert ebből válik igazán érthetővé, hogy miért ebben a formában lehetett életképes a kereszténység; mint ahogyan az is, hogy miért azokat a válaszokat fogalmazza meg a felmerülő problémákra, amelyeket az Újszövetségben olvashatunk.

A három korábbi fejezet ismeretében logikus az utolsó témája; ez nem lehet más, mint a metaszint, vagyis azoknak az „eszméknek és értékeknek az elemzése, amelyekkel a Jézus-mozgalom a maga társadalmi szituációjára reagált, és amelyekre megkísérelt hatást gyakorolni”. Itt válik az addig kételkedők számára is egyértelművé, hogy a szerző kiváló teológus, aki miközben mint hívő ember belülről éli meg a Biblia tanítását, kívülről is képes vizsgálata tárgyaként szemlélni.

Két fogalommal határozza meg Jézus tanításának lényegét: Isten uralmával és az erőszakmentességgel. Majd ezeket összekapcsolja egy számunkra ebben az összefüggésben talán furcsán ható kifejezéssel, a forradalommal – az elsőt az értékek forradalmának tekintve, míg a másikat a forradalomról való lemondásként értékelve. Végül pedig továbbvezeti az olvasó gondolatait a hellenista őskereszténység felé, ennek kifejtését azonban már egy másik szerzőre, de legalábbis egy másik könyvre hagyva.

Gerd Theißen könyve rendszeres újszövetségi szociológia. Rendszeres, mert érthető, világos, rendszerezve építi fel művét; szociológia, mert belőle veszi a rendszerét, és újszövetségi, mert témája Jézus és az a korszak, amelyben Isten Fia megjelent. Ezt a kötetet leemeltem a polcról, dacolva a hely- és időhiánnyal megvettem és élvezettel olvastam. Úgy gondolom, Theißen műve alapmű – csak köszönettel tartozunk a szerzőnek, nem különben pedig a Kálvin Kiadónak is, hogy magyarul és ilyen kiváló minőségben megjelentette.

Dr. Kókai Nagy Viktor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékének oktatója