Élő víz

Egy napon azt kérte az osztálytól a matematikatanárnő, hogy mindenki írja föl egy lapra az összes osztálytársa nevét. Aztán gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé.

Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült. Mielőtt kimentek az osztályteremből, a lapot átadták a tanárnőnek. Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra, mellé pedig a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla. Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját.

– Tényleg? – hallatszott a suttogás, amint kézbe vették. – Nem is tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek…

Ezután senki nem emlegette többé a listát.

Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát; egyik a másik után lépett a koporsóhoz. Ahogyan a tanárnő imádkozva állt a koporsó mellett, az egyik koporsóvivő katona megszólította:

– Ön a matematikatanárnője volt Marknak?

Bólintott. Erre a fiú azt mondta:

– Mark nagyon gyakran beszélt magáról.

A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. A fiú szülei is ott voltak, és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.

– Valamit szeretnénk mutatni – mondta az apa, és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. – Ezt találták a fiunknál, amikor elesett. Úgy gondoltuk, ön meg fogja ismerni.

A tárcából egy erősen gyűrött, szakadozott, több helyen megragasztott papírlapot vett elő. A tanárnő – anélkül, hogy odanézett volna – tudta, hogy ez a Mark jó tulajdonságairól az osztálytársai által összeállított lista.

– Szeretnénk megköszönni önnek, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak – mondta Mark anyja. – Amint látja, Mark nagyon megbecsülte.

A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie elmosolyodott, és azt mondta:

– Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.

Chuck felesége pedig így szólt:

– Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba.

– Az enyém is megvan még – mondta Marilyn. – A naplómban tartom.

– Én mindig magamnál hordom a zsebnaptáramban. Biztos vagyok benne, hogy mindnyájan megőriztük… – mondta Vicki, egy másik osztálytársuk.

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy minden élet véget ér egy napon, és hogy senki sem tudja, mikor jön el ez a nap. Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk, és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig, amíg nem késő.

Forrás: internet