Kultúrkörök

Egy anatóliai szőttes gyapjúmeleg, piros-vörös színei a kötet borítóján. Az ézsaiási cím simogat, bátorít, mikor kezembe veszem az Esztus-emlékkönyvet. Én, az olvasó vagyok a nép, engem kell vigasztalni szomorúságomban, amiért ilyen hamar vége szakadt Esztus életének és vele gondolatainak, újító tetteinek, mentőakcióinak, elmélyült alkotómunkájának, szárnyaló álmainak.

A kötet a harminchárom évesen erőszak áldozatává vált lelkésznőnek állít emléket. A színes és gazdag anyagot – fényképeket, riportokat, tudományos munkákat, leveleket, prédikációkat és visszaemlékezéseket – tartalmazó emlékkönyv egy tíztagú szerkesztői csapat munkája; szakmai szempontból Takácsné Kovácsházi Zelma ellenőrizte. Kiadója, a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) a kötet értékesítéséből származó bevétellel a mozgássérült és egészséges emberek egymást segítő együttélésének otthont adó Esztus-ház felépítését támogatja.

A kívül szépséges könyv belül pedig még „szebb”, nem lehet letenni. Mert hiába a mutatós borító, hiába a nemes cél, hiába a mártírsors, egy könyv mégiscsak akkor jó, ha jó olvasni, ha mond valamit. Mit mond? Valójában hihetetlen, hogy mennyi mindenről mond valamit. Méghozzá fiatalosan, intelligensen, kedvesen, lényegre törően – és legfőképpen érdekesen. Ha végigolvasom, nemcsak Esztust ismerem meg, hanem a világot is. Ha csak végigpörgetem, ha csak bele-beleolvasok, már annyi minden érdekelni kezd, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Hiszen mindjárt megtudom, hogy mitől gyorsult fel a nyelvek pusztulása, és milyen hatalmat jelent a nagy országok nyelve. Vagy azt, hogy miként lehet átütően indokolni a templomok akadálymentesítésének szükségességét egy pályázatban.

Ahogy olvasom a mozgássérülteknek vagy az állami gondozott gyerekeknek (később már felnőtteknek) írt tábori leveleit vagy a tábori programokat, ötleteket, sajnálom, hogy nem lehettem ott. Ahogy olvasom biztató személyes leveleit, sajnálom, hogy nekem nem írt. Ahogy olvasom, amit Krisztusról vagy Márkról ír, egyből a Bibliát szeretném tanulmányozni. Ahogy olvasom a családi istentiszteleteken elhangzott, gyerekeknek szóló prédikációit, meséit, rögtön a saját gyerekeimnek akarom felolvasni őket. Amikor pedig imádságait olvasom, imádkozni szeretnék magam is…

A könyv szerkesztői – a legkedvesebb barátok – csodálatos munkát végeztek. A háromévnyi munka eredménye nemcsak beenged mindenkit Esztus világába, hanem szeretettel és melegséggel állít emléket neki. Írásai mellett a barátok és családtagok visszaemlékezései, a temetési igehirdetések és búcsúztatók, no meg persze a sok vidám és kedves fénykép valóságos közösségbe vonja be az olvasót: Esztus felkaroltjai, diákjai, barátai, egyházának népe közé – és Krisztus köré. Milyen jó az emlékkönyvet olvasva belépni ebbe a körbe!

Ittzés Szilvia