Kultúrkörök

Három évvel ezelőtt indult útjára a nagy sikerű, Mesterkurzus című pszichológiai előadás-sorozat. A legutóbbi, januári kurzus igen kényes kérdéseket feszegetett: honnan tudhatjuk, hogy a spirituális tanítók vezetnek vagy pedig félrevezetnek bennünket?

Nyitóelőadásában Paulinyi Tamás – parapszichológiával foglalkozó szakíró – arról beszélt, hogy ma Magyarországon középkori babonaságot idéző bazári hangulat jellemzi a szellemi-spirituális kínálatot. De felhívta a figyelmet arra is, hogy a kereslet határozza meg a kínálatot. Amíg az embereknek ekkora igényük van vigaszra, hitre, tanácsadásra, addig ebből kiválóan megélnek majd a kóklerek és a csalók is. Paulinyi szerint az igazi tanítót az minősíti, hogy éli is az általa hirdetetteket. Az ezoterikus iskolák bábeli zavarára jellemző, hogy a különböző irányzatok képviselői magukat tartják az egyedüli igaz tan képviselőinek, és kölcsönösen szidalmazzák egymást. Holott a hitelesség fokmérője az alázat, a másik ember nézeteinek tisztelete. Fontos, hogy az igazi tanítók nem bűntudatot keltenek, hanem örülni tanítanak – fejtette ki az előadó. Csakhogy az emberek nem szívesen adják fel a nyomorukat. Beiratkoznak különféle spirituális tanfolyamokra, de semmiféle erőfeszítést nem hajlandók tenni azért, hogy megváltoztassák az életüket.

Kalo Jenő, a Magyar Asztrológusok Szövetségének elnöke szerint akkor vagyunk boldogok, ha a helyünkön vagyunk. Ezt azonban mindenki csak maga állapíthatja meg. Az áltanítók egyik ismérve, hogy bátran vállalkoznak ilyen kinyilatkoztatásokra (sok pénzért – köznapian fogalmazva – „megmondják a tutit”). Ha valaki mindig ugyanabba a problémába ütközik, fel kell ismernie, hogy addig ismétlődnek az életében ugyanazok a helyzetek, amíg szembe nem néz velük, és meg nem oldja őket. Ha egy tanító nem ebben segít, akkor csak manipulál. Az igazi tanító tudja, hogy mire van szüksége az embernek lelki fejlődése adott fázisában. A legfontosabb, amit mindenkinek tudnia kell, hogy az igazi érték bennünk van – senki kívülről nem adhatja meg és nem is veheti el. Ha képesek vagyunk ezt mindennap erősíteni magunkban, akkor nincs szükségünk arra, hogy valaki ötezer forintért elmondja nekünk.

Müller Péter író, dramaturg szerint igazi lelki tanító az, aki a világ, az ember eredetéről, létezésének értelméről beszél. A mesternek már a lénye is üzen, nemcsak a szavai. Meglátja, hogy mi a másik életfeladata, és abban szólítja meg. Az igazi mester mindörökre felelőssé válik a tanítványáért. Például amikor Jézus visszatért, megkérdezte Pétert: „…szeretsz-e engem?” Fontos volt neki, hogy Péter a saját válasza által váljon kősziklává. A mester végtelen szabadságot ad tanítványának arra, hogy megbukjon vagy felemelkedjen. „Megkínálja” őt az igazsággal, és nem omlik össze attól, ha a tanítvány sokszor elbukik. Végtelen szeretetet ad, tisztában van saját tökéletlenségével, és mindig fölfelé néz.

Popper Péter pszichológus, közíró, egyetemi tanár azt állítja, hogy ha a vezetés isteni funkció, akkor a félrevezetés sátáni dolog, támadás az isteni rend ellen. Az ember fiatalon szellemi vezetőket kap, akik utat mutatnak neki, és mindaddig segítik, amíg erre szüksége van. Mindenki kap mestereket, de alázat kell ahhoz, hogy hagyja magát vezetni, és ne azon törje a fejét, hogy miként vitatkozzon. Popper szerint a 20. századra formalizálódtak a vallások, és ma a pszichológusok töltik be a lelki vezető szerepét. Kérdés, hogy szüksége van-e spirituális vezetőkre a modern embernek. Jézus halálakor a templom kárpitja kettéhasadt, ami jelzés arra nézve, hogy nincs szükség többé közvetítőre Isten és ember között. Popper Péter szerint az emberiség eljutott arra a szellemi szintre, hogy közvetlen kapcsolatba kerülhet Istennel. Mégis vannak olyanok, akik közvetítő szerepet szánnak maguknak, és beférkőznek Isten és ember közé. Magukat guruknak nevezik, de vajon ki ellenőrzi a hitelességüket? A pszichológus szerint kizárt, hogy hiteles az a tanító, aki például tudatmódosító szerekhez folyamodik. A hiteles mester meghagyja tanítványai szellemi szabadságát, és nem veszi rossz néven, ha az leül más tanítók lábához is. Gyanús, ha azt írják elő, hogy a guruban hinni kell, ha tévedhetetlennek tartják, és nem tűrik a humort és a kritikát. Nem igazi mester az sem, aki elvárja, hogy személyes igényeiben kiszolgálják őt. A legfontosabb azonban, hogy az igazi mester senkit nem távolít el a saját kultúrájától, vallásától, és nem táplál gőgöt „az egyetlen igaz tant” képviselő tanítványokban.

Ha ezek alapján nézünk szét a hazai spirituális bazárban, azt hiszem, máris szűkül a mesternek tekinthető egyedek száma. Egy biztos: az a bizonyos názáreti Mester hiánytalanul megfelel az igazi guru kritériumainak. A többi pedig csak izgatottan ugráló (ken)guru.

Jánosi Vali