A hét témája
VI.
Beleszeretett a szövésbe, és nem is szakadt el tőle: kerek negyedszázadon át többeket megtanított e mesterség fortélyaira. Mint mondotta, a tanfolyamra járó tagokat összekötötte a közös munka, a másik hobbija – fonás, gyöngyfűzés, faragás – iránti érdeklődés, az egymástól való tanulás lehetősége. Kapcsolatukat szorosabbá tette az, hogy rendszeresen eljártak a Velemi Stúdió Népművészeti Egyesületbe, ahol együtt dolgoztak, pihentek, bemutatókat és táborokat tartottak. Csite Mária először 1983-ban ment el erre a Szombathelyhez közel eső településre, és húsz évig rendszeresen járt oda; minden hónapban egy szombatot vagy vasárnapot és nyaranta két hetet töltött Velemben.