Cantate

Egyházzene és oktatás 3.

Folytatjuk az egyházunkban zajló zeneoktatás bemutatását: rovatunk mostani cikkében az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folyó munkáról Finta Gergely, az egyházzenei tanszék vezetője számol be. (E. Zs.)

Köztudott, hogy Luther milyen nagyra becsülte a zenét: a teológia tudománya után a második helyet kapta értékítéletében. Külön kiemelte a muzsika szerepét a lelkészek és a tanárok munkájában. Ez az alapja annak, hogy az evangélikus egyházak képzési rendszerében – különösen a lelkészek és a hittantanárok oktatásában – megbecsült helyen szerepel a zenetanítás. Ezt láthatjuk hazai teológiánkra tekintve is.

A teológia soproni évtizedeiben a közeli evangélikus tanítóképző kiváló zenész-tanárai – például Gárdonyi Zoltán – biztosították a zeneoktatás magas színvonalát. A II. világháború utáni évtizedek politikai légkörének szomorú következményeként még fontosabbá vált a lelkészek zenei képzése. Számos gyülekezet maradt kántor nélkül. Az egyházzenészek felsőfokú képzésének kereteit is megszüntették. Ennek az időszaknak máig ható öröksége, hogy képzett, felelős egyházzenész hiányában a lelkésznek kellett magára vállalnia egyházzenei kérdéseket: orgonák karbantartását, énekrend kialakítását, énekkar szervezését, néha még a gyülekezet énekének kíséretét is; így egyre nagyobb szerepet kapott az oktatás gyakorlati jellege. Ennek az időszaknak volt mértékadó zenetanára Zalánfy Aladár, Peskó Zoltán, majd Sulyok Imre. Az egyházzenei tevékenység a nehéz körülmények ellenére szélesedett, és 1992-ben Trajtler Gábor vezetésével önálló tanszéki keretet kapott.

Ezen az alapon nyugszik a lelkésznek és hittantanárnak készülő hallgatók között végzett mai munkánk. Tanszékünk tárgyai egyházzenei és liturgiai bevezetéssel kezdődnek. Erre három féléves tárgy épül, amelynek keretében a hallgatók megtanulják énekeskönyvünk gyülekezeti énekeit, megismerik keletkezési körülményeiket, alkalmazási területeiket, énekkari és hangszeres feldolgozásaikat. Egy másik félévben liturgikus énekkultúrákról esik szó: zsidó, korai keresztény és gregorián éneklésről, valamint arról, hogy ezek miként jelentek meg az evangélikus egyházzenében. Ehhez kapcsolódik a mai liturgikus rendek énekelt tételeinek elsajátítása. Ismét külön félév foglalkozik az egyházzene-történetnek azzal a korszakával, amely a kóruszene sajátos evangélikus színezetét adja. Az egyházzenei stúdiumokat gyakorlati félév zárja.

A felsorolt, kötelező tantárgyakon kívül a hallgatók számos szabadon választható zenei tárgyból is válogathatnak. Legrégebben az énekkar működik, majd a fúvószenei munka elindulása után megalakult a teológia fúvósegyüttese, új színnel gazdagítva a zenélés területeit. Már több mint tíz éve szerveződött a legfiatalabb együttes, a liturgikus ének szeminárium is, amelyen az egyházzene legősibb formájának evangélikus változatait éneklik a hallgatók. E zenei együttesekben nemcsak szakmai szempontból gazdagító a közreműködés: a résztvevők koncentrációt, pontosságot, egymásra figyelést élhetnek át és gyakorolhatnak általa. Vendégszolgálatokon keresztül sok gyülekezet kapott már ízelítőt ezekből a munkaágakból.

A közös zenélés lehetőségei mellett egyéni hangszeres órákat is felvehetnek az érdeklődők. Sokan intézményünkben kezdenek harmóniumot vagy fúvós hangszert tanulni. A kellő előképzettségűek orgonaórára járhatnak. E tárgyaknak és az énekkonzultációknak a haszna sokszor később, a szolgálat során adódó váratlan helyzetekben igazolódik.

Mindezt összeszokott és jól működő oktatói közösség koordinálja az egyházzenei tanszéken Csorba István, Johann Gyula és Kinczler Zsuzsanna közreműködésével. A teológián folyó zeneoktatás a jövő tanévben egyébként ismét új területtel bővül: a kántor szak indításával az Evangélikus Hittudományi Egyetem a mai kihívásoknak megfelelő, magas színvonalú zenei oktatási formát szeretne felkínálni.

Miért van értelme annak, hogy ennyiféle területen tevékenykedik néhány lelkes egyházzenész-tanár? A válasz abban a meggyőződésben rejlik, amely munkánk alapja: a zene és az egyházzene nem egyszerűen külső dísze az életnek és az istentiszteletnek, hanem vigasztal, örömöt ad, tanít és nevel. A musica sacra pedig az evangélium terjesztésének egyik leghatékonyabb eszköze és segítője.

Finta Gergely