Evangélikusok

Lapunk az utóbbi időben már jó néhány, a közelebbi vagy távolabbi múltban működő természettudóst, tanárt mutatott be, olyanokat, akik valamiképpen kötődtek egyházunkhoz, és akiknek a munkássága ma kevéssé ismert, pedig érdemes az utókor figyelmére: Poprádi Ádámot, Schnitzler Jakabot, Thann Andrást, hogy csak néhány nevet említsünk. Közéjük sorolhatjuk a kétszázhuszonöt esztendeje született Kováts-Martiny Gábort is. Hogy ki volt ő, és miért tartja számon az utókor? Kérdéseinkre életrajzírója, munkásságának szakavatott kutatója, Bartha Lajos nyugalmazott könyvtárvezető, csillagászattörténész válaszolt.

– Ki volt Kováts-Martiny Gábor? Kérem, elsőként tekintsük át röviden életének főbb állomásait, és szóljon arról is, milyen kapcsolatban volt egyházunkkal.

– Kováts-Martiny Gábor Pál 1782. március 4-én született a felvidéki Túrmezőn. Szlovák nemzetiségű és anyanyelvű volt, de a magyar föld szülöttének vallotta magát. Lelkes patriótája volt szűkebb hazájának: Pozsony városának és Pozsony megyének. Kortársai magyarnak tekintették – gyermekként a győri iskolás évei során sajátította el a magyar szót –, és annak tekintették őt később is. Ebben az időszakban mindez sem Magyarországon, sem Európa más vidékein nem okozott problémát: általában egy uralkodó alattvalóinak tartották magukat az emberek. A legtermészetesebb tehát, hogy mi, mai magyarok sem tagadjuk meg; pályája jól jellemzi a történelmi Magyarország sokszínűségét.

Apja lutheránus lelkész és szuperintendens volt Modoron. Kováts-Martiny a győri iskolás évei után a pozsonyi evangélikus líceumban folytatta tanulmányait, Bécsben a természettudományok területén képezte magát, majd a göttingeni egyetemre került, ahol elsősorban teológiát hallgatott. Egyetemi tanulmányait nagy részben valószínűleg a modori és a pozsonyi evangélikus egyházi vezetők és gyülekezetek támogatásával végezte, ami jó ajánlólevél és biztos háttér lehetett az idegen ajkú környezetben. Vitathatatlan tehetsége és képességei mellett ez is segíthette azt, hogy hazatérve a modori gimnázium rektora és igazgatója, majd a pozsonyi evangélikus líceum matematikai-természetrajzi tanszékének professzora lehetett.

– Mi ösztönözte Önt arra, hogy Kováts-Martiny Gábor munkásságával kezdjen foglalkozni?

– Pályafutásom során minden olyan magyarról vagy Magyarországon működő külföldiről igyekeztem begyűjteni a rendelkezésre álló adatokat, akik valaha csillagászattal foglalkoztak. Jellemző viszont, hogy ebből a korszakból, a 19. század elejéről szinte csak a pest-budai asztronómiai vonatkozásokról vannak információk, az ország más területeiről nemigen; esetleg csak igen töredékesek, szórványosak.

Kováts-Martiny Gáborról azonban viszonylag sok adatot lehetett találni, ami megkönnyítette a vele kapcsolatos csillagászattörténeti kutatómunkát. A másik dolog, ami a személyében érdekes volt számomra, az, hogy az ő matematikai tankönyvében igen részletes útmutatás van a földmérésre vonatkozóan. Ez azért érdekes, mert abban az időben a földmérés – például egy birtoké, teleké – mindennapos megoldandó feladat volt. Viszont nem lehetett minden esetben hozzáértő mérnököt találni, pedig erre igen nagy szükség lett volna, lévén hogy Magyarország agrárország. Kováts-Martiny viszont pontosan leírta a tankönyvében, hogyan kell ezt szakszerűen elvégezni: tehát ha az evangélikus líceumi diákjai közül valaki faluhelyre került, akkor minden további nélkül ő maga is meg tudta oldani ezt a néhány alapeszköz segítségével viszonylag egyszerűen végrehajtható feladatot. Tankönyveiről egyébként általánosságban elmondható, hogy igen sikeresek voltak, több kiadást is megértek, több diákgenerációt is kiszolgáltak.

– Úgy tudom, nem csak ezért tartja őt számon az utókor. Hogyan jellemezné természettudományi, elsősorban csillagászati munkáját?

– Ő abba a tudósvonulatba tartozott – ahova kicsit később Jedlik Ányos is –, amelynek a tagjai számára az oktatás volt az első: az, hogy továbbadják azt a rendkívül sok ismeretet, amit életük során felhalmoztak. Nagy érdeme, hogy Pozsonyban egy fizikai műszereket, tanügyi szemléltetőeszközöket gyártó műhelyt hozott létre – ehhez annyira ragaszkodott, hogy munka közben, 1845. július 19-én ott hunyt el.

Csillagászati érdeklődése egyrészt arra vezethető vissza, hogy még egyetemista diákként végigjárva Németföldet, megfordult a Gotha melletti seebergi csillagvizsgálóban; itt Zách Xavér Ferenc, a híres magyar származású csillagász lehetett rá hatással. A másik fontos momentum, hogy Göttingenben Harding – az evangélikus teológusból lett kiváló csillagászprofesszor – volt a tanára: a kísérletező, műszerkészítő vénával bíró Kováts-Martiny és a gyakorlatias, csillagászati észleléseket végző, ugyancsak műszerépítő Harding jól megértette egymást. Magyarországon ő volt az első, aki amatőrként készített tükrös csillagászati távcsövet. Ezzel nyilvános távcsöves bemutatókat tartott a pozsonyi Ótemető melletti házában, nemcsak a diákok, hanem minden érdeklődő számára bemutatva a csillagos ég látnivalóit. Mindezzel jelentősen megelőzte korát, hiszen ez ekkoriban nemigen volt szokásban.

Rezsabek Nándor