Evangélikusok

Lapunk az utóbbi idõben már jó néhány, a közelebbi vagy távolabbi múltban mûködõ természettudóst, tanárt mutatott be, olyanokat, akik valamiképpen kötõdtek egyházunkhoz, és akiknek a munkássága ma kevéssé ismert, pedig érdemes az utókor figyelmére: Poprádi Ádámot, Schnitzler Jakabot, Thann Andrást, hogy csak néhány nevet említsünk. Közéjük sorolhatjuk a kétszázhuszonöt esztendeje született Kováts-Martiny Gábort is. Hogy ki volt õ, és miért tartja számon az utókor? Kérdéseinkre életrajzírója, munkásságának szakavatott kutatója, Bartha Lajos nyugalmazott könyvtárvezetõ, csillagászattörténész válaszolt.

– Ki volt Kováts-Martiny Gábor? Kérem, elsõként tekintsük át röviden életének fõbb állomásait, és szóljon arról is, milyen kapcsolatban volt egyházunkkal.

– Kováts-Martiny Gábor Pál 1782. március 4-én született a felvidéki Túrmezõn. Szlovák nemzetiségû és anyanyelvû volt, de a magyar föld szülöttének vallotta magát. Lelkes patriótája volt szûkebb hazájának: Pozsony városának és Pozsony megyének. Kortársai magyarnak tekintették – gyermekként a gyõri iskolás évei során sajátította el a magyar szót –, és annak tekintették õt késõbb is. Ebben az idõszakban mindez sem Magyarországon, sem Európa más vidékein nem okozott problémát: általában egy uralkodó alattvalóinak tartották magukat az emberek. A legtermészetesebb tehát, hogy mi, mai magyarok sem tagadjuk meg; pályája jól jellemzi a történelmi Magyarország sokszínûségét.

Apja lutheránus lelkész és szuperintendens volt Modoron. Kováts-Martiny a gyõri iskolás évei után a pozsonyi evangélikus líceumban folytatta tanulmányait, Bécsben a természettudományok területén képezte magát, majd a göttingeni egyetemre került, ahol elsõsorban teológiát hallgatott. Egyetemi tanulmányait nagy részben valószínûleg a modori és a pozsonyi evangélikus egyházi vezetõk és gyülekezetek támogatásával végezte, ami jó ajánlólevél és biztos háttér lehetett az idegen ajkú környezetben. Vitathatatlan tehetsége és képességei mellett ez is segíthette azt, hogy hazatérve a modori gimnázium rektora és igazgatója, majd a pozsonyi evangélikus líceum matematikai-természetrajzi tanszékének professzora lehetett.

– Mi ösztönözte Önt arra, hogy Kováts-Martiny Gábor munkásságával kezdjen foglalkozni?

– Pályafutásom során minden olyan magyarról vagy Magyarországon mûködõ külföldirõl igyekeztem begyûjteni a rendelkezésre álló adatokat, akik valaha csillagászattal foglalkoztak. Jellemzõ viszont, hogy ebbõl a korszakból, a 19. század elejérõl szinte csak a pest-budai asztronómiai vonatkozásokról vannak információk, az ország más területeirõl nemigen; esetleg csak igen töredékesek, szórványosak.

Kováts-Martiny Gáborról azonban viszonylag sok adatot lehetett találni, ami megkönnyítette a vele kapcsolatos csillagászattörténeti kutatómunkát. A másik dolog, ami a személyében érdekes volt számomra, az, hogy az õ matematikai tankönyvében igen részletes útmutatás van a földmérésre vonatkozóan. Ez azért érdekes, mert abban az idõben a földmérés – például egy birtoké, teleké – mindennapos megoldandó feladat volt. Viszont nem lehetett minden esetben hozzáértõ mérnököt találni, pedig erre igen nagy szükség lett volna, lévén hogy Magyarország agrárország. Kováts-Martiny viszont pontosan leírta a tankönyvében, hogyan kell ezt szakszerûen elvégezni: tehát ha az evangélikus líceumi diákjai közül valaki faluhelyre került, akkor minden további nélkül õ maga is meg tudta oldani ezt a néhány alapeszköz segítségével viszonylag egyszerûen végrehajtható feladatot. Tankönyveirõl egyébként általánosságban elmondható, hogy igen sikeresek voltak, több kiadást is megértek, több diákgenerációt is kiszolgáltak.

– Úgy tudom, nem csak ezért tartja õt számon az utókor. Hogyan jellemezné természettudományi, elsõsorban csillagászati munkáját?

– Õ abba a tudósvonulatba tartozott – ahova kicsit késõbb Jedlik Ányos is –, amelynek a tagjai számára az oktatás volt az elsõ: az, hogy továbbadják azt a rendkívül sok ismeretet, amit életük során felhalmoztak. Nagy érdeme, hogy Pozsonyban egy fizikai mûszereket, tanügyi szemléltetõeszközöket gyártó mûhelyt hozott létre – ehhez annyira ragaszkodott, hogy munka közben, 1845. július 19-én ott hunyt el.

Csillagászati érdeklõdése egyrészt arra vezethetõ vissza, hogy még egyetemista diákként végigjárva Németföldet, megfordult a Gotha melletti seebergi csillagvizsgálóban; itt Zách Xavér Ferenc, a híres magyar származású csillagász lehetett rá hatással. A másik fontos momentum, hogy Göttingenben Harding – az evangélikus teológusból lett kiváló csillagászprofesszor – volt a tanára: a kísérletezõ, mûszerkészítõ vénával bíró Kováts-Martiny és a gyakorlatias, csillagászati észleléseket végzõ, ugyancsak mûszerépítõ Harding jól megértette egymást. Magyarországon õ volt az elsõ, aki amatõrként készített tükrös csillagászati távcsövet. Ezzel nyilvános távcsöves bemutatókat tartott a pozsonyi Ótemetõ melletti házában, nemcsak a diákok, hanem minden érdeklõdõ számára bemutatva a csillagos ég látnivalóit. Mindezzel jelentõsen megelõzte korát, hiszen ez ekkoriban nemigen volt szokásban.

Rezsabek Nándor