A hét témája
Kétszáz éve született hazánk első miniszterelnöke
A magyar történelem első alkotmányos miniszterelnöke nagy múltú és neves arisztokrata családban született 1807. február 11-én Pozsonyban. Tanulmányai befejezése után nagykorúvá válásáig a hadseregben szolgált, majd az apai örökséget átvéve ikervári birtokán telepedett le. 1834-ben feleségül vette a Zichy grófok családjából származó Antóniát.
A Wesselényi, Kossuth és az országgyűlési ifjak bebörtönzésének visszavonását kiharcoló 1839–1840. évi országgyűlés idején kacsolódott be Batthyány az országos politikába. Ekkor jelent meg a pozsonyi diéta felsőtábláján, ahol a fiatal ellenzéki arisztokraták rövidesen vezetőjüknek tekintették. Az 1843–1844-es országgyűlésen már az alsótábla közrendi ellenzéke is hallgatott Batthyányra. 1847-ben az ő elnöklete alatt dolgozták ki az Ellenzéki nyilatkozatot, s az ő morális és anyagi támogatásának köszönhette Kossuth Lajos, hogy 1847 őszén Pest megye egyik országgyűlési követének választották. Az 1847–1848. évi utolsó rendi országgyűlésen a főrendi táblán Batthyány, az alsótáblán Kossuth volt a reformokat követelő tábor vezetője.
Ám az ellenzéknek mégsem volt akkora ereje, hogy törekvéseinek érvényt szerezhessen. Csak az 1848. február 23-i párizsi forradalom adott lendületet az eseményeknek. Március 3-án terjesztette elő Kossuth az alsótáblán felirati javaslatát, amely sürgős reformokat, mindenekelőtt felelős kormányt követelt. A március 13-i bécsi forradalomnak, Metternich lemondásának a hatására másnap a felsőtábla is elfogadta a javaslatot.
Március 15-én reggel – mit sem tudva a pesti forradalom fejleményeiről – Kossuth és az országgyűlés küldöttsége az elfogadott felirattal Bécsbe hajózott. A császárvárosban az a hír fogadta őket, hogy aznap kora délután az udvar alkotmányt ígért a népnek. A magyar delegáció azt követelte, hogy István nádort teljhatalommal ruházzák fel, Batthyány Lajost pedig azonnal nevezzék ki miniszterelnöknek. Az Államtanács azonban csak a nádor kinevezését hagyta jóvá.
A magyar küldöttekhez időközben eljutottak a pesti események hírei, és nem voltak hajlandók félsikerrel elhagyni Bécset. Belátva az így keletkezhető elégedetlenség kockázatát, a nádor március 17-én reggel személyesen kért és kapott engedélyt a királytól, hogy Batthyányt azonnal kinevezhesse miniszterelnöknek. Bár az udvar és az Államtanács fel volt háborodva ezen a döntésen, nem tehettek semmit.
Batthyány kinevezése tulajdonképpen kormányalakítási megbízatás volt azzal a meghagyással, hogy „minisztertársait belátása szerint akként és oly számban tegye legfelsőbb megerősítés végett javaslatba”, amint azt a minisztérium feladata alapján szükségesnek látja. A megbízás utalt a szükséges törvényjavaslat elkészítésére is, amely azután mint a független felelős magyar minisztérium alakításáról intézkedő 1848. évi 3. törvénycikk sorolt be a magyar törvénytárba. Az 1848-as törvényekkel Magyarország nem vált függetlenné, hanem csak önállóvá belpolitikai tekintetben.
A minisztérium (azaz a kormány) szervezete a törvény szerint – ha a miniszterelnök nem vállal miniszteri tárcát – nyolc szakminiszterből állt. Az első felelős magyar kormány tagjai a következők voltak: Batthyány Lajos mellett Széchenyi István, Klauzál Gábor, Esterházy Pál, Eötvös József, Szemere Bertalan, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Mészáros Lázár.
Augusztus végén a bécsi udvar az osztrák kormány kezdeményezésére az áprilisi törvények módosításával az önálló magyar hadügy- és pénzügyminisztérium megszüntetését követelte. A Bécsbe tárgyalni érkező Batthyányt és Deákot az uralkodó nem fogadta. Miután visszatértek Pestre, szeptember 11-én a miniszterelnök a maga és kormánya nevében lemondott. Másnap híre jött a horvát támadás megindulásának, s amikor a nádor ismét őt kérte fel kormányalakításra, Batthyány elvállalta. Az uralkodó mindezt nem nézte jó szemmel, olyannyira nem, hogy nem erősítette meg a megbízatást. Batthyány Lajos október 2-án véglegesen benyújtotta lemondását.
Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke alig egy évvel élte túl e tisztségből való távozását. Visszaadta képviselői mandátumát, de a sárvári választói kerületben újraválasztották, s december végén megjelent a pesti országgyűlésen. Itt december 31-én javasolta, hogy küldjenek békeköveteket a fővároshoz közeledő Windischgrätz herceghez. A küldöttségbe őt is beválasztották, de a herceg nem fogadta. A küldöttség többi tagjától pedig feltétel nélküli megadást követelt, majd mindnyájukat visszakísértette az osztrákok által megszállt fővárosba. Batthyányt itt még aznap este letartóztatták, s katonai bíróság elé állították. Cinikusan összeállított vádak alapján, előre kitervelten ítélték kötél általi halálra. Az 1849. október 6-án a nyakán ejtett súlyos seb miatt csak „por és golyó” útján lehetett az ítéletet végrehajtani. Halála bosszú volt Kossuth támogatásáért, az 1848-as törvények kiharcolásáért és védelmezéséért.
A forradalom békés győzelmét 1848 márciusában az európai változások tették lehetővé, s kedvező hatásuk elmúltával Magyarország szembetalálta magát az idegen hatalom túlerejével. Batthyány ezt az összecsapást akarta megelőzni, majd a háborút megállítani, kockáztatva ezért szabadságát, sőt – mint ez bekövetkezett – életét is.