Keresztény szemmel

Hmmm…

Mottó: „A szabadság a szeretetben ölt testet. Nincs szabadság szeretet nélkül.” (Samuel Vollenweider berni teológus)

Tiszteletem, Uram! Köszönöm, hogy meghallgat. Tudja, szoktam olvasni az írásait. Na persze nem mindenben értünk egyet. De azért szeretném mindig tudni, miként vélekedik a másik oldal. Hát hogy képben legyek, hisz tudja! Csak szeretném Önnel megosztani, mire is jutottam a minap. Hátha megírja, és ez jó kis reklám lehet nekem.

Tudja, Pesten jártam, mivel ott akadt dolgom. Hamarabb végeztem, így volt még időm a vonatindulásig. Gondoltam, miért ne nézném meg, amit ugye a tévében is olyan sokat mutogatnak, meg már a vízcsapból is az folyik. Na szóval, úgyis tudja, mire gondolok. Hát arra a kordonra, ott a Parlament körül. Na hát hallja, az tényleg úgy van, ahogyan a tévében mutatják! Jó erős vasrács, összesrófolva, hogy ne lehessen könnyedén szétkapni. Megnéztem a tévészékházat is. Már kifestették, nem mondom, szép munka, a park is rendben. És ott is ott a kordon, nehogy bárki emberfia csak úgy egyszerűen odamehessen. Meg látom, hogy kordon veszi körül az amerikai nagykövetséget is meg a szovjet hősi emlékművet. Ezt biztosan a miatt a pesti betyár – valami Budaházy nevezetű – miatt van, ha netán előjönne az illegalitásából. Nem is tudom, miért akarta lerombolni azt a szép, nagy emlékművet, amire olyan szépen van fölírva, hogy „vecsnaja szláva” – tudja, én még tanultam ám oroszul.

Na szóval, ahogyan ott nézegetem azt a sok-sok kordont, látom ám, mennyi külföldi turista fényképezi a szép vasrácsokat. Olyan ferde szemű emberek, talán japánok, még meg is kértek, hogy fényképezzem le őket a Parlament előtt, a kordonnal. Hogy tudok-e japánul? Uram, hát mutogattak, hol nyomjam meg. Mármint a gombot. Vendégszerető, jó magyar ember vagyok én, miért ne tettem volna? Hát megnyomtam, benne lesz nekik a kordon is, mind a két sor. Voltak ám ott mindenféle népek, csak kapkodtam a fejem a sok külföldi szó hallatán. S ahogy ott bámészkodom, támadt egy hatalmas ötletem. Ezt akarom Önnek elmesélni. Mert szerintem nagyon jó ötlet, és biztosan föllendítené a nemzetgazdaságot.

Hát az jutott az eszembe, hogy ha már ennyi turistát vonz ez a kerítés, akkor miért ne lehetne belőle még többet csinálni? Mondjuk be kéne keríteni a minisztériumokat is, a képviselők irodaházát is. Azt hiszem, azt hívják „fehér háznak”, tudja, arra a Margit híd felé. S ha már így vagyunk, szerintem izgalmas lenne bekeríteni az Operaházat is, meg az új Nemzeti Színházat is, meg minden nevezetes épületet. Ott sétálgatna a sok turista, és a kordonokon keresztül fényképezné ezeket a szép házakat. És más haszna is volna a dolognak: az ott dolgozó emberek, politikusok és művészek biztonságban mehetnének be a munkahelyükre. Külön kis folyosókat lehetne kialakítani nekik, azokon csak ők közlekedhetnének.

Aztán, ahogy így szárnyaltak a gondolataim – még a tenyerem is nyirkos lett az izgalomtól –, arra gondoltam: miért ne lehetne bekeríteni szépen megmintázott kordonokkal az egyes pesti kerületeket is. Meg az egész várost is. Minden bevezető útnál és fontosabb közlekedési csomópontnál kapuk lennének, rendőrök ellenőriznék, ki mehet be, és ki nem. Így meg lehetne akadályozni mindenféle rendbontást is, mindjárt a turisták után egy másik haszna is lenne a dolognak. Mi tagadás, én még kordonnal keríteném be a Demszky úr KRESZ-tábláit is, tudja, azokat a traktorosokat, mert ilyen más országban nincs, talán még a világörökség részévé is lehetne nyilvánítani őket.

És akkor már nem bírtam magammal. Elképzeltem, hogy kordonnal kerítenénk be a megyéket is, meg a városokat és a falvakat is. Hogy ne lehessen csak úgy összevissza grasszálni, tüntetni meg félpályás útlezárásokat tartani. Vasárnap este kivittem a gyereket az állomásra a hatórás vonathoz, hát mit látok? Kígyózik a hosszú sor a jegypénztár előtt. Azt mondja, azért, mert sok diák ezzel a vonattal utazik? Lehet, de most már ott álltak sorban nálunk a szomszédos településekről is, a keceliek meg az öregcsertőiek és a kalocsaiak is. Hogy miért? Hát mert feléjük már nincs vonat, minek az nekik, tegnap ment el az utolsó, így most itt veszik meg a jegyet. Áthozza őket az apjuk kocsival, így legalább föllendül a benzinfogyasztás is. Az állomásra is elkelne egy kordon, hogy ne csak úgy összevissza álljanak ott sorba.

Én bizony még az országhatárra is kordont állítanék! Milyen szép is lenne, ahogy a sok osztrák meg más külföldi ott állna a kordon másik oldalán, és fényképezné a mi hazánkat.

Most jut eszembe, ez azért mégsem olyan jó ötlet, bekeríteni az országot. Mert akkor hogy jönnének ide a turisták?

A nevemet kérdi? Bocsánat, az elején kellett volna. Tessék, itt a névjegyem: Rács Béla kerítés-, tüskésdrót- és kordonkészítő vagyok. – Vagy fogjak inkább valamiféle idegenforgalmi vállalkozásba???

Lejegyezte: Lupták György