Cantate

Ismerjük meg énekeinket! 21.

Amíg az elmúlt számban inkább a gyülekezeti éneklés és énekeskönyv-történet 20. századi állomásairól volt szó, a mostani írásban az idén huszonöt éves Evangélikus énekeskönyv új kompozíciói, dallamszerzők és szövegírók kerülnek elénk. (E. Zs.)

Korábbi cikkekben már olvashattunk arról, hogy énekeskönyvünk szerkesztői skandináv, angol és amerikai énekekkel is gazdagították az énekanyagot. Ezeken és a következőkben felsorolt tételeken is érződik a 20. századi gyülekezetiének-írás alapvető kérdése: az eredetiség és a gyülekezetszerűség feszültsége.

A szöveg vonatkozásában ez könynyebben feloldható. De ha a dallam merészebben, a 20. század zenei nyelvén van megkomponálva, megtanulása egy átlagos gyülekezetben nagy nehézségeket okoz. Ha pedig a szerző azt tartja szem előtt, hogy dallama könnyen tanulható legyen, akkor a barokk vagy bécsi klasszikus stílus egyszerűsített másolásának hibájába eshet. E feszültség feloldására tett kísérleteket mutatunk be a következőkben.

A Jer, dicsérd Istent, nagy világ (EÉ 252) dallama a német korálok zenei nyelvét idézi. A német dallamhoz magyar szövegíró, Dóka Zoltán (1929–2000) egykori hévízgyörki lelkész Szentháromságot dicsérő szövege kapcsolódik. Témája alkalmassá teszi arra, hogy a hitvallást helyettesítse istentiszteleteinken.

Az Áldó hatalmak oltalmába rejtve (EÉ 355) dallama (a taizéi közösség egyik szerzőjének műve) modális hangsorával egyszerre tűnik régiesnek és újnak. Ennek szövegét a mártír teológus, Dietrich Bonhoeffer (1906–1945) írta náci fogságban, élete utolsó karácsonyán.

Az 1982-es énekeskönyv szerkesztői nem csak külföldi énekanyaggal szerették volna gazdagítani a legújabb kori énekrepertoárt. Öt jeles magyar szerzőt kértek fel új dallamok komponálására. Hármuk pályája több ponton találkozott. Rezessy László (1912–1997), Fasang Árpád (1912–2001) és Sulyok Imre (született 1912-ben) munkájában egyformán nagy jelentőséget kapott a komponálás, a tanítás és az egyházzenei szolgálat. Rezessy Lászlónak és Fasang Árpádnak egy-egy (EÉ 472, 106), Sulyok Imrének két (EÉ 71, 127) dallama a magyar népzenei hagyományokból merít ihletet. E dallamok használatát további szövegek erősítik (EÉ 472 = 271; 71 = 475; 127 = 473). Elvontabb, komplikáltabb dallamformálás jellemzi Sulyok Imrének azt a dallamát, amely Weöres Sándor (1913–1989) bűnbánati verséhez kapcsolódik (EÉ 432), és Rezessy László dallamát, amely egy régi svéd szöveget hordoz (EÉ 528).

Trajtler Gábor (1929) éneke (EÉ 401) aszimmetrikus ritmikájával és az úgynevezett „magyar skála” alkalmazásával hívja fel magára a figyelmet. Szövegét Jézusnak a János evangéliumában leírt „Én vagyok…” mondásai nyomán írta Dóka Zoltán (1929–2005). Bizonyára e kettőnek köszönhető, hogy Finnországban az ifjúság körében igen népszerűvé vált. A híres zeneszerző, Szokolay Sándor (1931) dallama (EÉ 398) megírásakor minden bizonnyal azt tartotta szem előtt, hogy éneke könnyen megtanulható legyen.

Az új dallamoknál jóval több új szöveggel találkozunk 1982-es énekeskönyvünkben, melyek sokszor régi dallamhoz kapcsolódnak. A korok, stílusok keveredése olykor zavaró lehet. Talán leginkább akkor érezhetjük ezt, amikor ismert, régóta egy versszakos formában használt ének új versszakokkal egészül ki (például EÉ 213, 227, 291). Fordítóként és szövegíróként leggyakrabban Túrmezei Erzsébet (1912–2000) diakonissza költőnő neve tűnik fel. Fordításaiban jól érzékelhetően törekedett az eredetihez való hűségre, míg új szövegeiben saját hangvételét figyelhetjük meg.

Biblikus megalapozottságuk, teológiai mélységük emeli ki a 20. századi szövegek közül Scholz László (1911–2005) és Dóka Zoltán verseit. Bodrog Miklós (1929) szövegeiben a keresztények embertársért és világért viselt felelőssége kap hangsúlyt. Az énekverses rendek szövegei közül Marschalkó Gyula (1921) jó liturgikus érzékkel formált verseit kell kiemelnünk.

Reformáció előtti, reformáció korabeli énekek újrafelfedezése és megismertetése mellett tehát markánsan megjelenik énekeskönyvünkben az a szándék, hogy minden kor és minden generáció – a 20. századé is! – tegye le névjegyét az egyházi éneklésben: „Ha Krisztus Lelke egyesít, / Bontsuk ki bátran színeit!” (EÉ 472,4)

Finta Gergely