Kultúrkörök
Újra tudományos szakkollégiumi konferencia
Az idei, hatodik konferenciát március 30. és április 1. között rendezték meg. Gaál Jánosné igazgató köszöntő szavai után a nyitó előadást – amint lapunk múlt heti számában jeleztük – Tolcsvay Béla zeneszerző-énekmondó tartotta Teremtő hang címmel. „A hang a legveszélyesebb fegyver – hangsúlyozta –, éneklésre való, nem fecsegésre!” Ha „éket ver a csendbe”, arányt szab, gyógyító harmóniát vagy torz diszharmóniát teremt. Ékes a nyelv is, mellyel játszani, nem dolgozni kell! – fejtegette tovább. A mai zene túl steril, öncélú. Látszik, hogy dolgoznak, s nem játszanak vele. Sajnos ma sokan arra figyelnek inkább, aki hangos, s nem arra, aki megválogatja hangjait, szavait. A jó hang égi, akár az ige, tüzes, akár az ég! S e tűz kötődik a földhöz, melyen megszülettünk. A magyar népdal is égi, fentről indul lefelé – mutatott rá Tolcsvay Béla, aki „gitáros emberként” előadása közben elénekelte egy-két nótáját. Végül a hallgatóság minden tagja dagadó mellénnyel állt fel székéről, hiszen „a dal lelkesít!”.
A továbbiakban a végzős hallgatók következtek. A közönség előadást hallhatott többek között az interkulturális kommunikációról a nyugati individualizmus és a keleti kollektivizmus találkozásával kapcsolatban; szó esett arról, milyen szerepet töltenek be a rendezvények a kulturális és vallási turizmusban; egy-egy előadó szólt a zöld energiahordozókról, illetve az atomerőművekről – szerinte még mindig az atomenergia tűnik a legjobbnak –; a vadászati jogról a vadvédelem tükrében; az üzleti tervről mint a menedzserek legjobb barátjáról; a „nappali álmodozókról”, avagy az autizmusról; a galériákról és a festőművészetről vagy éppen egy település, Szejkefürdő revitalizációs tervéről egy tájépítész megközelítésében.
A rendezvényt úrvacsorás istentisztelet zárta Barthel-Rúzsa Zsolt lelkész szolgálatával.
A napi előadások után esténként a szórakozásé és a pihenésé volt a főszerep. A szombati napra éjszakába nyúló bowlingcsata tette fel a koronát. A vasárnap a frissen verbuválódott amatőr színjátszó kör előadásával, valamint a kollégiumi néptáncosok és a Fidula trió közreműködésével zajlott táncházzal ért véget.
Tarr Ádám
Regionális hozzárendelés: