Kultúrkörök

Az északnémet mester halálának háromszázadik évfordulóján tekintsünk vissza életpályájára, művészetére!

Dietrich Buxtehude életének első szakasza a Balti-tenger öblének két, egymással szemben fekvő városához, a svédországi Helsingborghoz és a dán Helsingřrhöz kötődik. Születésének pontos időpontja és helye vitatott. Legvalószínűbb, hogy 1637-ben Helsingborgban látta meg a napvilágot.

A szülői házból kimagasló zenei képességeket hozott. Édesapja, Hans Buxtehude először Helsingborgban, később pedig Helsingřrben volt orgonista. Gyermekkorát Dietrich is már a tengeröböl túlsó partján fekvő Helsingřrben töltötte. A város evangélikus latin iskolájába járt. A korabeli tanrend szerint a zenének kiemelt szerep jutott az oktatásban. Az iskolai énekkar látta el a szomszédos Mária-templom zenei szolgálatát, sőt még két másik templomban is énekelt.

Dietrich az 1650-es évek végén helsingborgi orgonista lett apja korábbi szolgálati helyén, 1660-ban pedig elnyerte a helsingřri Marienkirche orgonista posztját, így visszakerült abba a templomba, amelyben még iskolásként énekelt. Ottani tevékenységének sajátos magyarországi vonatkozása is van. A kórus kottatárának korabeli jegyzéke szerint Buxtehude valószínűleg ismerhette az ekkor Sopronban tevékenykedő Andreas Rauch ünnepi kantátasorozatát, a Currus Triumphalis Musicust is. A soproni és a helsingřri énekkar által énekelt darabok között egyébként is sok közös tételt találunk.

1668-ban, amikor Franz Tunder, a lübecki Mária-templom orgonistája meghalt, Buxtehude nyerte el ezt a tisztséget. Ezzel a régió egyik legjelentősebb, legtöbb feladattal járó egyházzenészi posztját kapta. A lübecki Marienkirchében kiemelkedően magas zenei elvárásoknak kellett megfelelnie. Az istentisztelet orgonaprelúdiummal kezdődött, és nagyszabású darab zárta a liturgiát. A gyülekezet énekét is orgona-előjáték készítette elő. Erre a célra írhatta Buxtehude korálelőjátékait, melyeknek a felső szólamában díszítve szólal meg a koráldallam. Ezen kompozíciók ugyanakkor a zeneirodalom legszebb példái közé tartoznak abból a szempontból, hogy miként fejezheti ki a szerző egy rövid darabban zenei eszközökkel a szöveg tartalmát. A lefelé lépő félhangok a bűn súlyára, a felfelé vezetők pedig a megváltás örömére utalnak.

Buxtehude prelúdiumai és toccatái is jellegzetes típust alkotnak a műfajon belül. Változatosságukat annak köszönhetik, hogy improvizációszerű szakaszok és szigorúan szerkesztett fugatók követik egymást mozaikszerű elrendezésben. A témák közötti zenei összefüggés azonban hatásosan kapcsolja egységes egészszé a sokrészes darabokat.

Orgonaművei már korukban is nagyon népszerűek voltak, szervesen hozzátartoztak az orgonálás „tananyagához”. Ennek köszönhető fennmaradásuk is. Buxtehude orgonaműveiből ugyanis az apja halálára írt korálvariációkon kívül egyetlen hang sem maradt fenn saját kéziratában, csak tanítványok másolataiban.

A lübecki istentisztelet liturgiájába a lutheri hagyományok szerint a gyülekezeti ének és az orgonazene mellett énekkari és kamarazene is szervesen illeszkedett. Kamaraművek és kantáták sokasága is hirdeti a mester zeneszerzői tudását. Érdekes megfigyelni: míg a korálelőjátékok arra utalnak, hogy a Mária-templom gyülekezete a lutheránus törzsanyagot ismerte és énekelte, addig a kantátákban többször találkozunk a később született korálszövegekkel és dallamokkal.

Orgonaművei, kantátái és kamaraművei a mai istentiszteletbe is szervesen illeszthetők.

A templom egyben a városi zeneéletnek is fontos helyszíne volt. Régi szokás szerint az egyházi esztendő végén és karácsony előtt rendezték az úgynevezett Abendmusik alkalmakat, melyek keretében korábban inkább orgona- és kamarazenei művek, később pedig nagyszabású oratóriumok hangzottak el. Ezeket is ő komponálta. Zenei anyaguk azonban elveszett.

A lübecki mester zenéje és a téli Abendmusikok Európa-szerte ismert és megbecsült alkalmak voltak. Sok fiatal orgonista látogatott el az északnémet városba, hogy meghallgathassa a sorozatot, és tanulhasson Buxtehudétól. Köztük volt Johann Sebastian Bach is, aki 1705-ben több mint háromszáz kilométert tett meg gyalogszerrel és lovaskocsin, hogy személyesen is megismerhesse az akkor már idős mestert.

Szinte sorsszerű, hogy nem maradt fenn arckép Buxtehudéról. Egy holland festő 1674-ben készült Házi zenei jelenet című festményén láthatjuk a csembaló előtt egy kánon kottájával az ölében (képünkön). Bár képi ábrázolás alig maradt ránk, kompozíciói hiteles képet tükröznek a lübecki mesterről. Úgy ismerhetjük meg belőlük őt, mint aki saját magával szemben a legmagasabb elvárásokat támasztotta, tehetségét és minden erejét teljesen a szent zene ügyének szolgálatába állította.

Finta Gergely