Keresztény szemmel

Hazafelé tartottam május 5-én, szombaton. Kecskeméthez közeledve hirtelen megváltozott a táj megszokott képe. A solti, 52-es út mentén a zöld és a fehér szín keveredett a földön, az úttesten. A fákon alig maradt levél, a földet pedig több centiméter vastagságban jég borította. Az autó kerekei nyomták kétfelé a mogyorónyi, néhol kisebb dió nagyságú jégdarabokat. S ez a látvány kitartott egészen Ballószögig. Az út menti kajsziültetvények, egyéb mezőgazdasági vetemények mind-mind siralmas, megtépázott állapotban voltak.

Más. Május elején a borvidékünkön az éjszakai fagy okozott iszonyatos károkat. Találkoztam olyan evangélikus gazdával, akinek tizenhárom hektár szőlője fagyott el, nemcsak alul, de fölül is. „Nem kell már permetezni, megvolt a szüret! – legyintett keserűen. És ha odafigyeltünk a híradásokra, így történt ez a Kiskunságon kívül Borsodban, Szabolcsban és a Hajdúságban is. Ott almások, barackültetvények szenvedtek nyolcvan-száz százalékos fagykárt. Aki falun született, falun nőtt föl, és ma is vidéken él, tudja, mélységesen átérzi, mit jelent mindez.

S ezek után leülök a számítógépem elé, és rákattintok az Index.hu megyénkben lévő mutációjára, a Kecskeméten szerkesztett Hírösindex honlapjára. S nem akarok hinni a szememnek. Ugyanis május 10-én, amikor ezeket a sorokat írom, a következő, kiemelt helyen lévő írást olvashatta, aki jobb híján erre tévedt.

Kiemelt, vastag betűs cím: „A parasztok az adónkból tömnék a zsebüket – Eddig többmilliárd forintnyi a kár a mezőgazdaságban”. Majd az írás bevezetője, ugyancsak kiemelten: „Miközben a magyar élelmiszer minősége olyan szar, hogy társadalmi szintű műzlizabálást már nem lehet megállítani, addig a hazai mezőgazdaság évről-évre az átlag adófizetők zsebéből bevasalt lére utazik. Csak kérdezem a több hónapos szárasság nem okozott kárt?” Idézet szó szerint, a helyesírási hibákkal együtt. A cikket egyébként nem jegyezte senki, nem tudni, ki nem merte saját alkotása alá írni a nevét. Bátor tett. Az írás amúgy a Magosz kezdeményezéséről szól a továbbiakban, arról, hogy miként segíthetne a kormány a fagy- és jégkárt szenvedett gazdáknak.

Valaki tehát, egy névtelen, „bátor ember”, vette a fáradságot, és egy jót rúgott az EU-s átállás, a gazdasági, piaci, időjárási viszontagságok miatt már amúgy is alaposan meggyötört gazdákba. Amikor együtt kellene sírni azokkal, akiknek tönkrement a termésük, ő szemtelenül azt sugallja, mintha a magyar gazdák kizárólagosan az állami kárpótlásra hajtanának. Talán még ők is rendelték meg a fagyot meg a jeget? Ül valahol az íróasztala mögött egy névtelen, aki útszéli stílusban minősíti le a nehézségek ellenére még mindig kiváló magyar élelmiszereket, gazdáink két keze munkájának eredményét, a gazdákat meg élősködőknek állítja be. Ez egyszerűen elképesztő. Az, hogy ma egy embertársunk így vélekedik, jelzi azt a szellemi, erkölcsi mélységet, amelybe belezuhantunk.

Lehet, hogy neki a külföldi tulajdonú szupermarketek polcait megtömő külföldi élelmiszerek minősége az etalon. Lehet, hogy neki a vízízű holland eper, a belga egyenparadicsom az ízek és a minőség csimborasszója. Lehet, hogy neki megfelel a megamarket bizonytalan eredetű, átcímkézett húsáruja, és nem vágyik ennél többre. Lelke (és gyomra) rajta.

Nekem viszont a kiskőrösi húsboltban vásárolt ballószögi, hartai kolbász, füstölt májas az igazi. Ha savanyúság kell, a két helybéli, általam is ismert cég termékeit veszem. Almából is az az igazi, ami a határunkban termett, nem nyúlok a dél-amerikai zöld alma után. És télen magyar almát eszem, meggyet, cseresznyét júniusban, dinnyét augusztusban, szőlőt meg ősszel, és kizárólagosan magyar terméket. Nem azért, mert soviniszta vagyok – egyébként miért ne lehetnék az is, ha a mi termékeinkről van szó? Hanem mert egyszerűen ezeken az ízeken nőttem fel, és ezeknél számomra nincs zamatosabb. Holmi sznobizmusból nem fogok külföldi élelmiszert vásárolni.

Amúgy ismerem a termelőket is, látom fáradt arcukat, kérges tenyerüket. Ők többet érdemelnek. A tiszteletünket. És hogy mi megvegyük, amiért ők megdolgoznak, és megfizessük fáradozásukat. Hallom sóhajaikat, ahogy nézik riadtan a hajnali homályban az ablakban lévő hőmérőt, nyaranta meg kémlelik a sötéten tornyosuló felhőket. És egyetlen vágyuk, hogy megéljenek munkájuk eredményéből.

Jut eszembe: mi lenne, ha evangélikus egyházunk a maga szerény lehetőségeivel, de segítené a gazdákat? Mondjuk csak magyar élelmiszert, termékeket vásárolnánk? Vagy projektekkel, külföldi lehetőségeinkkel segítenénk őket, tanácsadással, képzésekkel? Esetleg még latba is vethetnénk német, svéd, finn magasegyházi kapcsolatainkat, hogy gazdáinknak segítsünk eladni jó áron minőségi termékeiket? Ez is szolgálatunk része lehetne, sőt!

Lupták György