Egyházunk egy-két hete

Másfél évvel ezelőtt beosztott lelkész érkezett a gyülekezetbe a lelkipásztor mellé. Az új szolgálattevő egyéni talentumait és a helyi igényeket figyelembe véve gyorsan ki is alakult a munkamegosztás. Kezdettől fogva a látogatások jelentették számára az egyik fontos területet, s praktikus okokból főleg a kisebb területű és kisebb lélekszámú filia evangélikus lakóit kereste fel. A lelkigondozói beszélgetések, a kis konyhában tartott úrvacsorai istentiszteletek, a kedves vagy éppen megrázó élmények eredményeként gyakran vitte név szerint is az Úr elé a rábízott testvéreket. A május 7. és 9. között Balatonszárszón tartott országos lelkészkonferencia után azonban egészen máshogy tért vissza gyülekezetébe – különösen is a kicsiny kis leánygyülekezetbe. A Szentlélek munkáját tapasztalta, mely elhívást adott, felforrósította szívét, s konkrét irányt mutatott, amely már nemcsak az egyes hívekhez küldte, hanem ahhoz a közösséghez, amely most még erőtlen, de sok imádsággal, közös munkával és Isten áldásával növekedésnek indulhat…

Pünkösd közelsége és a szolgálatunkban sokszor tapasztalható erőtlenség miatt a lelkészkonferencia témája ezúttal a Szentlélek volt – az a Lélek, aki Isten szolgáit is formálni és misszióba küldeni akarja.

Ezúttal a lelkészek álltak az ige kereszttüzében. Istennek azok a gyermekei kaptak intést, akik „hivatalból” mondják az evangéliumot, szavuk mégis olykor erőtlennek tűnik. A hiba ilyenkor nem a ránk bízott kincsben van, hanem valamilyen konkrét – letenni nem akart – bűnünk okozza. Akkor nincs ereje annak, amit hirdetünk, ha valami elromlott, és nem akarjuk, nem merjük rendezni Isten előtt. Az életrendezés tehát az első. A Lélek indít erre, s a tűz az, amely éget és tisztít ilyenkor erőtlenségünkben, közönyösségünkben.

Csak ilyen megújulás után fordulhatunk mások felé. A megelevenedés utáni vágy és a tenni akarás készsége nélkül nincs nagy hajtóereje a missziónak. „Befektetés nélkül nincs profit” – hangzik a gazdasági életből jól ismert megállapítás, de igaz ez a lelkiekre is. Sok energiát, imádságot kell befektetni a missziói munkába, és készülni kell arra, hogy amikor ébredés történik, akkor legyen, aki segíti a gyülekezetet keresőket. Munkatársak kellenek, akik hitben járnak, a Lélektől kapják az elhívást, és gyakorlati útmutatás alapján tudnak szolgálni. Az egyházvezetés felelőssége is, hogy legyenek bibliaiskolák, munkatársképző tanfolyamok, de az adott gyülekezet hatásköre és lehetősége, hogy segíti-e például a házi csoportok létrejöttét, rajtuk keresztül a hívek növekedését és azt, hogy mindenki (!) megtalálja a feladatát.

„Ha a Balatonon hajókázunk, hiába várjuk, hogy beugorjanak hozzánk a halak!” – Ugyanígy az embereket is sokszor hiába várjuk templomainkba. Nem jönnek. Nekünk kell kapcsolópontokat találnunk hozzájuk, például karitatív vagy szociális szolgáltatáson keresztül, „barátságos gyülekezettel”, netán – a civil szféra segítségét is kihasználva – a társadalomban való jelenléttel.

Mindez tervezést igényel. Kell, hogy legyen egy missziós stratégia, amikor lelkészként tudjuk, és a gyülekezettel világosan tudatjuk, hogy hova szeretnénk eljutni. Tarthatatlan ugyanis az a hozzáállás, hogy „mindegy, mit, csak csináljunk valamit!”.

Építhetünk kapcsolatainkra, vagy kihasználhatjuk az élethelyzetből adódó lehetőségeket is. A hívő pedagóguson keresztül a tanári kar is megszólítható, vagy például egy kisgyermekes anyukának testhezálló feladat a baba-mama kör megszervezése.

A szárszói lelkészkonferencia evangélizáció volt; nemcsak beszéltünk a Szentlélekről, hanem csodálatosan tapasztalhattuk is jelenlétét. Volt mondanivalója, és ezt elég egyértelműen közölte: a megváltó Krisztusra mutatott, és új lendületet adott. Ugyanakkor ez a három nap szakmai szempontból is nagyon tartalmas volt. Az evangélikus és más felekezetű előadók gyülekezetépítési modellek, gyakorlati ötletek széles skáláját mutatták be, melyek között ki-ki találhatott magának valót.

Nagy szükségünk volt minderre. Az elcsípett beszélgetésrészletek alapján úgy tűnt számomra, hogy a jelen lévő ötven-hatvan lelkészből sokan hasonlóan gondolták, s nem voltam egyedül azzal sem, hogy másként indultam haza, mint ahogy érkeztem. Ezt a változást a gyülekezet egyébként hamar észrevette…

Hulej Enikő

Regionális hozzárendelés: Balatonszárszói Evangélikus Leányegyház