A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE – Jn 3,1–15

Isten vándorló népe Szentháromság vasárnapján ünnepeli az egyházi esztendő közepét. Három nagy hegy áll mögöttünk, és egy hatalmas síkság fekszik előttünk. A három nagy hegy: karácsony, nagypéntek és húsvét összetartozó ünnepe, illetve pünkösd. Az első az Atya szeretetéről tanúskodik, a második a Fiú megváltó művét jeleníti meg, a harmadik pedig a Szentlélek éltető erejét juttatja kifejezésre.

Vándorlásunk mai állomásán, mostani nézőpontunkból egyszerre láthatjuk ezt a három hegyet. Így válik teljessé ez az üdvtörténeti panoráma. E pompázatos látvány erőt adhat arra, hogy az előttünk elterülő, végtelennek tűnő síkságon végigjárjuk azt az utat, amelyen a mi Urunk vezet bennünket.

A Szentháromság titka: értelmileg megfejthetetlen. Nikodémus hiába „Izráel tanítója” (10. vers), nem tudja, mi az a Lélektől születés. Jézus hallgatói nem hisznek akkor, amikor ő „a földi dolgokat” mondja el nekik – miként hinnének, amikor majd „a mennyieket” adja tudtukra (12. vers)? Joggal jegyezték fel a történetet Augustinusról: amikor látta, hogy egy kisgyerek gyűszűvel próbálja kimerni a tenger vízét, akkor rádöbbent, hogy számára ugyanilyen reménytelen vállalkozás volna a Szentháromság titkának megértése.

Jézus és Nikodémus találkozásának figyelmes olvasása során arra döbbenhetünk rá, hogy nem is e titkok megfejtése a döntő, hanem az újjászületés kérdése. Itt pedig mindhárom isteni személynek megvan a maga rejtett munkája. Az Atya ébreszti bennünk a vágyat, a Fiú mutatja az utat, és a Szentlélek adja mindehhez az erőt.

Az újjászületés vágya kezdetektől fogva jellemző az emberre. Különféle vallások más és más módon kínálják ennek esélyét. Rituális fürdőket, beavatási szertartásokat és különféle csodaszereket kínálnak – persze mindhiába. Az Isten nélkül élő, önmagát modernnek tartó ember is vágyakozik valamiféle újjászületésre. Nem véletlen, hogy reneszánszukat élik az ezoterikus tanok. Jó néhány évvel ezelőtt egy televíziós sorozat Nulladik típusú találkozások címmel szögezett a készülékek elé sok ilyen vágyakozót. A mai vasárnap igéje arra figyelmeztet, hogy egészen más jellegű találkozás adhat csak esélyt az embernek: olyan, amilyen Jézus és Nikodémus között jött létre.

Az újjászületés útja: Jézus Krisztus. Nem véletlenül mondja ő ugyanebben az evangéliumban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet…” (Jn 14,6) Nikodémus egészen sajátos utat jár be. Öreg és gazdag, továbbá vezető pozíciót tölt be. Aligha véletlen, hogy csak az éj leple alatt mer Jézushoz menni. Ő pedig nem zárkózik el. Jézus elfogadja ezt a tétova közeledést is. Mert ő megbecsüli „a Nikodémusok óráját”. Csoda, hogy Nikodémus – társadalmi rangját és előítéleteit legyőzve – közeledett Jézushoz. Az pedig a csodák csodája, hogy Jézus közeledett Nikodémushoz.

Az újjászületés ereje: a Szentlélek műve. Nikodémus és Jézus találkozásának leírása egyszerre int alázatra, és ad reménységet. „A szél arra fúj, amerre akar…” (8. vers) Alázatra annyiban nevel ez a mondat, hogy ráébreszt: nem mi rendelkezünk a Lélek fölött. Pestiesen mondva: nem mi fújjuk a passzátszelet. Reményt pedig az a felismerés nyújt, hogy ha Isten úgy akarja, a számunkra legváratlanabb helyzetekben is megajándékozhat minket Szentlelkével.

A mai vasárnap igéje a lehető legegyszerűbb módon próbálja szívünkbe rejteni a Szentháromság titkát: egy történeten keresztül. Nem dogmatikai tételekkel és elvont okfejtésekkel, hanem egy hétköznapi elbeszéléssel ébreszthet hitet az olvasóban és a hallgatóban. Nikodémus egy éjjel Jézushoz talált. Menedékre lelt nála.

A találkozás leírásának dramaturgiai sajátossága, hogy az elbeszélés elején még ketten vannak, Jézus és Nikodémus, ám utóbbi fokozatosan a háttérbe húzódik. Szinte észre sem vesszük, hogy mikor lép teljesen hátra. A szakasz második felében Jézus már nem egyszerűen hozzá intézi szavait, hanem többes szám második személyben a tanítványhoz általában. Már nem Nikodémus, „a zsidók egyik vezető embere” (1. vers) a fontos csupán, hanem a mai Nikodémusok. A nagytanács tagja már menedéket lelt a Mesternél, ezért eltűnhet a színről. De Jézus ott marad, és vár. Éjjel-nappal.

Fabiny Tamás