Egyházunk egy-két hete
Táblákra vésett gyülekezettörténet
Az emléktáblák felavatására május 27-én, pünkösd vasárnapján a 9 és a 11 órakor kezdődő istentisztelet között került sor. A Deák téri gyülekezet Gáncs Pétert, a Déli Egyházkerület püspökét kérte fel az avatás szolgálatára. Az alkalmon a Lutheránia énekkar által előadott kórusművet is hallhatott az érdeklődő közönség, a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Gyülekezetének – nem minden tanulság nélkül való – történetét pedig id. dr. Fabiny Tibor foglalta össze. Az alábbiakban a nyugalmazott egyháztörténész-professzor ünnepi beszédének szövegét osztjuk meg olvasóinkkal.
Regionális hozzárendelés: Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség