Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 22 - A Déli Egyházkerület hűségérmesei és Tessedik-díjasai

A hét témája

A Déli Egyházkerület hűségérmesei és Tessedik-díjasai

Szinte már közhely, hogy a keresztény élet csapatjáték. Jézus – immár kétezer esztendeje – tizenegy apostolra bízta az evangéliumot, velük indította el a világmissziót. Ma is létkérdés a csapatszellem, az összjáték az egyes gyülekezetek életében éppúgy, mint az egyház egészében.

Milyen játékosok kerestetnek ebbe a csapatba? Talán a legfontosabb jellemző a hűség. Ezért is döntött úgy a Déli Egyházkerület közgyűlése még 2005 őszén, hogy a kerületek között elsőként hűségérmet alapít, kifejezve azon testvéreink iránti háláját, akik önkéntes szolgálóként évtizedek óta hűséges munkatársai a gyülekezetek lelkészeinek. Ők azok a szerény háttérmunkások, akiknek többnyire még a nevük, az arcuk is alig ismert. Pedig nélkülük nem szólalna meg a harang, az orgona, az énekkar. Nélkülük megállna a toronyóra, ellepné a por az oltárt és a padokat, benőné a gaz a templomkertet, a temetőt… Ők azok a csapatjátékosok, akik a hátukon cipelik az egész „pályát”. Nem tartoznak az ünnepelt, nagy nevek közé, de nélkülük megbénulna a játék, széthullana a csapat. Örülünk, hogy az idén is legalább néhányuk arcát megismerhetjük a déli kerületből, és megköszönhetjük őket az egyház Urának.

De a hűséges csapatépítők mellett szükségesek még a kreatív játékmesterek is, akik ötleteikkel, meglepetéseikkel új színt, valami pluszt hoznak a játékba – nélkülük elszürkülne, unalmas robottá válna. Őrájuk gondolva alapította kerületünk közgyűlése 2006 novemberében a Tessedik Sámuel-díjat, amelyet 2007-től az áldozatos és színvonalas munkavégzés elismeréseképpen ítél oda a közgyűlés az év lelkészének, az év pedagógusának és az év szeretetszolgálati dolgozójának. Így első ízben adhattunk hálát május 19-én Rákoskeresztúron az egyházkerületi missziói nap népes gyülekezetével együtt a három kitüntetettnek a lelkészi, az oktató-nevelő és a diakóniai munka területén végzett kreatív munkásságáért.

Őket is szeretnénk bemutatni, „közkinccsé tenni” ezen az oldalon. A Tessedik-érmen olvasható apostoli bizonyságtétel legyen mindannyiunknak szóló bátorítás: „…fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,58)

Gáncs Péter

Regionális hozzárendelés: Déli Evangélikus Egyházkerület