A hét témája
Dr. Majthényi Béláné Sántha Marianna
Mindig a hálás szív szeretetéből végezte szolgálatát az egészségügyben, családjában, majd folyamatosan az egyházban is – mindeddig ötvenhét éven keresztül. Soha nem fogadott el anyagi ellenszolgáltatást. Istentől kapott ajándékként, Isten dicsőségére, a gyülekezet javára végezte és végzi ma is a templomban és a kiterjedt szórványban a kántori munkát és a kazuális szolgálatokat.
Nála az első a gyülekezeti munka, amely mindent felülír. Az ötvenhét év alatt szinte egyszer sem hiányzott az orgona mellől. Törött lábbal is végigjátszotta az istentiszteletet. Imádkozó hátteret ad, hordozza a gyülekezetet, a vele kapcsolatba kerülő testvéreket.
Öt lelkész mellett fejtette ki áldásos tevékenységét; őket azóta is a szívében hordozza, s tartja velük a kapcsolatot. Élő lexikon a gyülekezetben, tudásával sok segítséget nyújt. Nevéhez fűződik az apai örökség megőrzése és ápolása is. Sántha Györgynek, az „aranyhomok költőjének” az emléke s köteteinek kiadása ajándék a családnak, a gyülekezetnek s az utánunk jövő nemzedékeknek.
Köszönjük dr. Majthényi Béláné életszolgálatát, s kérjük Istent, sokáig tartsa meg közöttünk!
Regionális hozzárendelés: Déli Evangélikus Egyházkerület