Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 22 - Rágyanszki Anna

A hét témája

Rágyanszki Anna

Rágyanszki Anna 1927. október 22-én született Kondoroson. A Kondorosi Evangélikus Egyházközségben keresztelték, ott is konfirmált.

1963-ban Zászkaliczky Pál akkori segédlelkész javaslatára és bátorítására kántori képzésben vett részt Fóton. 1968-tól a gyülekezet harangozója. 1973-tól a gyülekezet kántora; a vasárnapi istentiszteletek mellett minden reggel, az áhítatokon szolgált orgona-, illetve harmóniumjátékával.

Családot nem alapított, az egyház és a gyülekezet lett az igazi családja. 1994-ben beköltözött az akkor induló gyülekezeti nyugdíjasházba, innen továbbra is ellátta – javadalmazás nélkül – a vasárnapi és a hétköznapi kántori feladatokat.

Anci néni évtizedek óta áll a gyülekezetnek és egyházának a szolgálatában – nemcsak kántorként, hanem a közösség aktív tagjaként is, aki a gyülekezeti alkalmak és programok „motorja”.

Rágyanszki Anna idén októberben ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Hosszú életét több lelkésznek, a kondorosi gyülekezetnek és mindenható Urának szolgálatában töltötte. „Csak Istennek adok hálát, hogy az ő kegyelméből szolgálhattam, és szolgálhatok, ameddig ezt megengedi nekem. Egyedül övé a dicséret és a dicsőség!” – vallja.

Csendes, szolgálatban eltöltött élet az övé, amely mindig biztos fénye és sugara a gyülekezet és a nyugdíjasház életének.

Regionális hozzárendelés: Déli Evangélikus Egyházkerület