Keresztény szemmel

„Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek” – ígérte Jézus a tanítványainak. Valóban, pünkösd áttörést hozott a tanítványoknak s Krisztus mindenkori tanúinak az életébe. A korábban életüket féltő apostolok bátran álltak a tömeg elé, hirdetve az evangéliumot, vállalva az Úrért nyomorúságot, üldöztetést. Csodálatos módon kaptak erőt azok a misszionáriusok is, akiknek megrendítő története bejárta a keresztény világsajtót. Az egy hónapja történt törökországi tragédiáról lapunkban mi is hírt adtunk. A részletekkel azonban adósak maradtunk…

Április 18-án Malatya városában, Izmir közelében tíz – egyetemi felvételije előtt álló – fiatalember mészárolta le brutális módon Tilman Geske svájci német miszszionáriust és két török munkatársát, Necati Aydin 35 éves prédikátort és Ugur Yuksel gyülekezeti segítőt. A fiúk közül öten húsvét vasárnapján már részt vettek egy úgynevezett „meghívásos evangélizáción”…

A mohamedán területeken mindig szükség van óvatosságra. A misszionáriusok ezért csak azoknak beszélnek alkalmaikról, akik őszintén érdeklődnek a keresztény tanok iránt. Az öt fiatalnak sikerült Necati Aydin bizalmába férkőznie. A prédikátor úgy vélte, ők is kereső, Jézus szeretete után vágyó ifjak. Nem tudhatta, hogy valamennyien egy „igazhitű” iszlám csoport, a Tarikat tagjai. Ez a közösség, amellyel sok befolyásos közéleti személyiség is kapcsolatban áll, gyűlöletet táplál a „hitetlenekkel”, vagyis a keresztényekkel szemben; azt tartják róluk, hogy tanításukkal aláaknázzák az iszlám hitelét.

A prédikátor nem tudhatta, hogy a fiatalok – öt másik társukkal együtt – embertelen tervet készítenek elő Allah nevében. Kötelekkel, pisztollyal, késekkel felszerelkezve érkeztek a malatyai evangéliumi gyülekezet irodájába a szerda délelőtti bibliatanulmányozásra.

A misszionáriusok örömmel fogadták őket. Elkezdődött az alkalom. A beszámolókból rekonstruálható, hogy alig fogott bele Necati egy bibliai fejezet olvasásába, a fiúk rátámadtak. Őt is, majd a másik két misszionáriust is a székhez kötözték. Ezután elővették mobiltelefonjaikat, hogy áldozataik bántalmazását videóra vehessék.

Három órán át tartott a „foglyok” kínzása. Tilmant, a háromgyermekes családapát százötvenhatszor szúrták meg, Necatin, aki két gyermeket hagyott hátra, kilencvenkilenc vágott sebet ejtettek, a nőtlen Ugur összekaszabolt testén pedig meg sem lehetett számolni a késszúrások nyomát. Belső szerveiket egymás szeme láttára vágták ki belőlük. Ujjaikat levágták, orrukat, szájukat, végbélnyílásukat felhasították. Követelték, hogy nézzék egymás szenvedését, agóniáját. Végül torkukat metszették el.

Amikor három óra múlva a rendőrség rájuk talált, Ugur még lélegzett. Egy gyülekezeti tag riasztotta a hatóságot. Gokhan elkésett az imaóráról, s amikor mobilon elérte a megkínzott misszionáriust, gyanút fogott. Szokatlannak találta Ugur erőtlen hangját, felidézte, hogy a háttérből furcsa hörgéseket hallott. (Bár a „zajokat” a szomszédok is észlelték, azt gondolták, családi viszálykodás csupán.)

Leírhatatlan látvány tárult Gokhan és a rendőrök elé, amikor az ajtó feltárult előttük. Az iroda vérben úszott. A támadók közül hárman megadták magukat, a többiek menekülni próbáltak. Egyikük az ereszcsatornán igyekezett lemászni a harmadik emeletről, de leesett, és súlyos fejsérülést szenvedett. Valószínűsíthető, hogy ő volt a vezér. Gokhan felismerte, hiszen az imaórákon találkozott vele. Tudta a nevét: Enre Gunaydin.

Az intenzív osztályon eszméletlenül fekvő Enrén kívül mind a kilenc fiatal előzetes letartóztatásban van. A hírek szerint fiatal korukra való tekintet nélkül terroristáknak kijáró büntetésben lesz részük.

Szakértők elemezni kezdték, mi állhat a tíz ifjú ember kegyetlenkedése mögött. Sokan a Tarikat felnőtt vezetőit okolják mint felbujtókat. A 2006 februárjában meggyilkolt katolikus pap, Andrea Santoro esetében is kimutatható volt, hogy a szervezet tagjai gyakran használnak fel ifjakat a merényletekhez, mert a fiatalkorúak enyhébb büntetésre számíthatnak.

Mások a török média szerepét hangsúlyozzák, amely időnként nyilvánosan uszít a keresztények ellen. Missziói szervezetek tudósításaiból ismert, hogy az istentiszteleteikről rejtett kamerás felvételek készülnek. A keresztény hitre térteket így akarják megfélemlíteni.

Mi volt az indíték ott Malatyában? – próbálják megfejteni, pedig a Krisztus-követők előtt ismert a válasz. A Tilman Geskét kiküldő missziói közösség vezetője ezt így fogalmazta meg: „A sötétség nem érti meg a világosságot. De ne szánjuk-e a sötétségben levőket?”

Amikor a missziói társaság közreadta testvéreik vértanúságának történetét – s kérte, hogy a hívők terjesszék minden rendelkezésre álló eszközzel –, nem azzal a céllal tette, hogy Malatya városára „átkot” kérjen. Még csak nem is megrettenteni akart (lám, ez az a Törökország, amelyet az Európa Unióba vártok!), hanem imádkozásra szólított fel: „Könyörögjetek az ellenséges világért!”

Arról az öt fiatalról, akik részt vettek a misszionáriusok imaóráin, így beszélnek: „Senki sem tudja, mi történt a szívükben, amikor az evangéliumot hallgatták. Lehet, hogy megérintette őket a Szentlélek.” A gyilkosokat? Hogy érintette volna meg? Vért kívántak! – lázonghatnak sokan a missziói társaság levelének idézett mondatai olvastán. Ám ők figyelmeztetnek: „Nem tudhatjuk. – Hiszen most még csak a történetük elejét ismerjük.”

Megdöbbentő ez az utolsó mondat, holott csak a hit bizonyossága fejeződik ki benne: a vértanúk áldozata nem hiábavaló. A mártírok vére ma ugyanúgy magvetéssé lehet, ahogyan régen, az apostolok korában, az üldöztetések idején.

„Erőt kaptok” – biztat Jézus. Ezért hihető, hogy az a három misszionárius ott Törökországban nem volt egyedül. Szenvedésükben mellettük állt, erősítette őket a Szentlélekisten. Ahogyan ő adott békességet Tilman feleségének, Susanne-nak is, hogy egy televíziós interjúban ki tudja mondani, megbocsát, nem akar bosszút. Egy rádiós így kommentálta az esetet: „Többet mondott a kereszténységről ez a mondat, mint ezer év alatt ezer misszionárius prédikációja.”

„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek (…) egészen a föld végső határáig” – hangzik a teljes ígéret. Lehetséges, hogy a három misszionárius kegyetlen lemészárlása mégsem a végről szól, hanem egy ébredéstörténet kezdete? Könyörögjünk, hogy így legyen! Tudom, nehéz, de kérhetünk erőt attól, aki ezt az imádságot is ránk hagyta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”

B. Pintér Márta