Egyházunk egy-két hete

A dunaföldvári lutheránusok százéves, neogótikus stílusú templomukban tartják istentiszteleteiket. Lelkészük, Molnár Iván, aki a teológia mellett más fakultásokon is gyarapította ismereteit, a tudomány szavával is hatni próbál. Nemcsak az egyházközség, hanem a település közösségére is. Ottjártunkkor ez sikerült is neki: vallástudományi konferenciasorozatának idei alkalmán – május 8-án – a gyülekezeti létszámot meghaladó mértékben telt meg érdeklődőkkel az evangélikus templom.

De miről is volt szó? Az előadás-sorozat „ötletadója” John A. T. Robinson. Az anglikán püspöknek 1963-ban jelent meg először – és egy év alatt négy kiadást ért el – Honest to God című könyve; az angol cím fordítása valahogy így hangzik: „Becsületesen Istenről”.

Becsületesen? Hogyan gondolja ezt a püspök? És hogyan gondolja ezt a dunaföldvári lelkész? Lehet egyáltalán becsület nélkül? Nem szentségtörés ez?! Nos, érvelésük szerint minden kornak, filozófiának, gondolatrendszernek, de minden embernek egyénileg is megvan a saját istenképe. Azaz elgondolása, elképzelése arról, milyen is lehet, hogyan gondolkodhat, mit akarhat Isten, mi az, ami tetszik neki, és mi az, ami nem. Ezekben az elgondolásokban nagyon sok emberi, magunk kreálta elem társul a bibliai igazságokhoz.

Ilyen „veszélyeket” rejtett a dunaföldvári előadás-sorozat idei témája is: „édentől keletre”. Előadói ugyanis arra keresték a választ, hogy milyen is volt (vagyis: lehetett!) „a” paradicsom. Meg lehet-e határozni földrajzilag az édenkert helyét? Ezzel összefüggésben tudományos vizsgálódás tárgya lett az is, hogy miért nem maradhatott ott az első emberpár, illetőleg hogy mire utalnak a teremtéstörténet egyes szimbólumai.

Molnár Iván köszöntője után Lupták György, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese tartotta meg a bevezető előadást. „Milyennek képzeljük az Úristent?” – tette fel az alapkérdést. „Öreg ember, aki bárányfelhőkön ül, és lógatja a lábát? És ha mégsem ilyen, akkor csalódnánk?” Vajon hány olyan bibliai helyzet, személy és állítás van, melyeket másképp gondolunk? Az esperes nem csupán az est négy előadóját ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, de javasolta azt is, hogy hazatérve majd ki-ki „eméssze” tovább magában az elhangzottakat, hogy jó eséllyel érthessen meg valamit az isteni tökéletességből.

A tudós vendégek közül elsőként Grandpierre Attila csillagász állt a pulpitushoz. Az ősi magyar csillagkép-elnevezéseknek és a magyar népmese képi világának kapcsolatán keresztül arra világított rá, hogy mennyi mindent elfelejt az ember, amit régebben – még száz-kétszáz évvel ezelőtt is – a generációk továbbadtak egymásnak. A Sarkcsillag neve például „Boldogasszony Matulája” volt. (Látszólag e körül forog az egész csillagrendszer.) A Sarkcsillag maga is egy csillagkép, a Kis Göncöl része, mely – a Földről nézve – saját sarka körül forog. A népmesékben előforduló „kacsalábon forgó palota” innen vette a nevét. Egy másik népmesei képünk a „parazsat evő táltos paripa”, melynek csillagászati hasonmása a napfogyatkozásnál figyelhető meg: ilyenkor a napkorongot eltakarja a Hold, de a Nap szikrái – azaz a kitörések – jól láthatóak. Vajon az édenkert kapcsán vannak-e olyan titkok, melyeket ugyan ír a Szentírás, de nem tudjuk őket értelmezni, megfejteni?

Az édenkert földrajzi elhelyezkedésének lehetőségeit vizsgálta a következő előadó, Raj Tamás főrabbi. Az Ószövetség szerint az édenkertben „négy folyó feje” volt. És ez nem egyértelműen forrást jelöl, sokkal inkább torkolatot. A megfelelő bibliai helyeken előforduló folyónevek eredete alapján az éden területét a mai Izrael északi részén és Libanonban kellene keresnünk. De vajon akkor a mai földrészek ugyanott voltak-e, ahol ma vannak? Vajon melyek azok az elemek az édenkerti történetben, amelyek egy korábbi, zsidó ősmonda hagyományaként kerültek Mózes első könyvébe? És hogy közelebb kerüljünk a zsidó nyelvi hagyományokhoz, még egy érdekes szófejtést adott Raj Tamás. Az Adam és az Adama szavak jelentése elgondolkodtató: az első az embert mint fajt, a második a megmunkálandó földet jelenti. Tehát az édenkertben nem henyéltek, hanem munka folyhatott. Viszont akkor a tiltott gyümölccsel a rossz tárult fel – és ezzel együtt a félelem is – az ember előtt.

Paulinyi Tamás pszichológus kutató Az emberi tudatosodás kihívásai címmel tartotta meg előadását. Szerinte azzal, hogy az ember evett a jó és a rossz tudásának fájáról, egy olyan fejlődési útra lépett, melyen járva a régi világot elfelejtette, és ma is folyamatosan felejti. Az a „bőrruha”, melyet felvett, egy racionális, de egyben görcsös háló is viselőjén. „Az ősi édent őrizzük magunkban, de nem engedjük előjönni, hanem ragaszkodunk ahhoz a világhoz, amelyben felnőttünk. Mi most is egy gyönyörű, paradicsomi világban élünk, csak meg kell találnunk! Ez pedig nem a racionális viszonyokban rejlik, hanem az isteniben” – mondta az előadó.

Jókai Anna író a teremtmény felelősségét hangsúlyozta. Ez az, amit minden időben előtérbe kell helyezni, hiszen itt, az édentől keletre levő kiűzetésben is hinnünk kell a visszatérésben. Vissza az édenbe, vissza az Atyához. Előadását így zárta: „Én hiszek abban a Lényben, aki megengedte, hogy élet virágozzék a Földön. És hiszek az emberi felelősségben, ami nem egyenlő a politikával, és hiszek a tudásban, ami nem egyenlő a materializmussal.”

Az előadás-sorozatot hivatalosan dr. Baráth Miklós, a szervező Dunaföldvári Evangélikus Egyházközség felügyelője rekesztette be, ezután a gyülekezet szabadon beszélgethetett az előadókkal, akik műveiket is dedikálták.

Ifj. Káposzta Lajos

Regionális hozzárendelés: Dunaföldvári Evangélikus Egyházközség