evél&levél

A két, egymástól légvonalban mindössze másfél kilométerre fekvő község evangélikus gyülekezete a trianoni határok meghúzása előtt összetartozott. Ágfalva volt az anyagyülekezet. Templomának méretei impozánsak – ennek oka, hogy régen Lépesfalváról és Bánfalváról a leánygyülekezetek az „anyához” jártak istentiszteletre. Aztán jött a sok évtizedes elzártság, amikor az „anyát” nemcsak hogy a lányától való elszakítottság miatti könnyek fojtogatták, hanem a kitelepítés során megfosztották többségükben azoktól, akik a helyi gyülekezet életében az anyai örömöket, vagyis a jövőt is jelentették…

A kitelepítettekkel 1989 után erősödött meg a kapcsolat. A sok évtizedes elzártságot követően megnyílt a lehetőség arra is, hogy az egykori leánygyülekezettel – amely maga is „anyává” lett – ismét szorosabb kapcsolat épüljön ki. Sághy Balázs ágfalva–sopronbánfalvi és Jakob Kruse lépesfalvi lelkész intenzív, lelkes szolgálata az elmúlt években hidat épített gyülekezeti szinten, de egyúttal a két falu lakossága között is. Kapcsolatuk ezzel a Magyarország és Ausztria közötti alapszintű regionális együttműködés példájává is vált.

Május 19-én délután az ágfalvi evangélikus templomban istentisztelettel kezdődött a szerződés-aláírási ünnepség. Ezen Herwig Sturm osztrák püspök és Gabnai Sándor, a Soproni Egyházmegye esperese köszöntötte a határ menti gyülekezetek tagjait és a vendégeket. Sturm püspököt a templom oltárképe ragadta meg, mert nevéhez (der Sturm=vihar) kapcsolódik a viharos tengert lecsendesítő Jézus szolgálata. Jézus sokszor csendesítette le a történelem viharában az övéi hajóját elnyelni akaró hullámokat.

A partnerkapcsolati szerződés aláírása a határon történt (képünkön). Köszöntőt mondott Manfred Koch szuperintendens, valamint a két polgármester: Gaál István és Herbert Tschürtz. Az ünnepen közreműködött a lépesfalvi Heimatklänge zeneegylet fúvószenekara – nemcsak hangulatos keretként, hanem záróénekünket is kísérve, hálánk kétnyelvű kifejezéseként („Áldjad, én lelkem…” – „Lobe den Herren…”).

Végül a lépesfalvi gyülekezet vendégei lehettünk, ahol az egykori leánygyülekezet nemcsak az „anyát” látta vendégül terített asztalok mellett, hanem a helyi lelkész (egykori soproni lelkésztársam) és felesége (volt konfirmandusom) a régi szeretettel fogadta a kissé távolabbi szomszédot is.

Évtizedek elzártsága után az egymás felé nyitottság szép jelképe volt, amikor a két szomszédos gyülekezet átadta egymásnak temploma kulcsának a másolatát, hogy bármikor beléphessenek a másik templomába, és testvéri közösségben lehessenek egymással.

Imádkozzunk azért, hogy a példaadó szerződés munkálja az elzártságból szabadultak háláját, a bénító határt áttörő nyitott szeretetet, valamint a kulcsfontosságú tények: a szívbeli békesség és az igazságosság érvényesülését a szomszédok között – ezzel közvetítve a Szentlélek tisztító erejét szennyezett világunkban, közösségi kapcsolatainkban.

Szimon János