Keresztutak

E hónap különösen is bővelkedik nagyszabású egyházi rendezvényekben. Lapunk előző heti és mostani számában a kölni Kirchentagról olvasható beszámoló, beharangozó cikkek sora jelent meg a hétvégi paksi országos evangélikus találkozóval kapcsolatban, magam pedig az alábbiakban egy finnországi eseményről tudósítok.

A Finn Missziói Társaság (FELM) június 8. és 10. között megrendezett fesztiváljára kaptam meghívást Hyvinkää városába. Több mint tizenháromezren regisztráltatták magukat az alkalomra, amely több helyszínen, a város számos szegletében zajlott. Külön sátorban tartottak foglalkozást a gyermekeknek, a központi ünnepségtől kissé távolabb gyűltek össze a fiatalok. (A rendezők szomorúan állapították meg, hogy az ifjabbak közül a vártnál jóval kevesebben, „csupán” nyolcszázan jöttek el a fesztiválra.)

Az alkalom mottóját egy szellemes szójáték adta: „Pallo haltuun!”, amely szó szerint így fordítható: „Kapd el a labdát!” A cím utalt egyrészt a finnek által közkedvelt labdajátékokra, másrészt arra, hogy a missziói fesztivál központi sátrát épp egy futballpályán állították fel. Legfőképpen azonban a mögöttes tartalmat kívánták hangsúlyozni a szervezők: a keresztény ember küldetése, hogy elérje az evangélium üzenetével a földgolyót (a finn nyelvben ugyanaz a pallo szó használatos mind a labda, mind a földgolyó megnevezésére).

Az évenként megrendezett FELM-fesztivál keretében számolnak be a Finn Missziói Társaság munkatársai a távoli tájakon, leginkább Ázsiában és Afrikában végzett munkájukról. Az idei találkozón kifejezetten hangsúlyossá vált e szolgálat holisztikus jellege. A keresztény misszió lényege ugyanis, hogy az embertársat teljes valójában látja, annak testi és lelki szükségleteivel együtt. Nem csupán a másik spirituális hiányát igyekszik betölteni Krisztus evangéliumával, hanem enyhíteni próbál testi szenvedésein is, igyekszik javítani életkörülményein. A fesztivál mottója így még gazdagabb tartalmat kapott. Isten nemcsak azt bízta ránk, hogy a Megváltó jó hírével elérjük a földet, hanem arra is felhatalmazott bennünket, hogy gondviselő szeretetének eszközei legyünk. Ezért vesz részt a missziói társaság az AIDS-betegek kezelésében, ezért támogat egyházi kórházakat a világ számos pontján, vagy segít – például – a harmadik világ országaiban a mezőgazdaság megszervezésében. (Ugyanitt az általa fenntartott iskolákban a helybeliek szakmát tanulhatnak.)

Az idei fesztiválon azonban a figyelem különösen Kelet- és Közép-Európára irányult. A tajvani és az etióp előadó mellett Aare Kuukauppi oroszországi evangélikus püspököt, Leevi Reinaru észt missziói lelkészt és személyemben a magyar Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) lelkészi elnökét hívták meg vendégként a háromnapos rendezvényre. Csupán a helyszínen döbbentem rá, hogy ez mekkora megtiszteltetést jelentett egyházunk s az engem delegáló EKME számára. Ha tudtam volna, hogy több mint négyezer ember előtt kell majd előadást tartanom Spiritualitás a kommunizmus bukása utáni vákuumban címmel, bizonyára nagyobb szorongással készülök az útra. Így azonban felszabadultan tudtam örülni finn testvéreink őszinte érdeklődésének és annak a nyitottságnak, ahogyan beszédemet fogadták.

Az előadások szünetében sokan odajöttek hozzám, hogy magyarországi ismerőseik felől érdeklődjenek. Jó volt megtapasztalni, hogy a gyülekezetek közötti partnerkapcsolatok révén valóban erős szálak kötik össze hazai egyházunkat finn testvéreinkkel. A Finn Miszsziói Társaság szolgálatán keresztül pedig módunk van arra, hogy újra támogathassuk nyelvrokonainkat, az Urálon túl élő komikat.

A finn anyanyelvű oroszországi Inkeri Evangélikus Egyház kitartóan evangélizál a Szibériában élő nemzeti kisebbségek között. A szovjet diktatúra összeomlása után így alakultak kicsi gyülekezetek a komik földjén, s így indulhatott el komoly lelki ébredés a marik – vagy ahogyan más népek nevezik őket, cseremiszek – között. Őket képviselte a fesztiválra meghívott Sorta együttes. Mondanom sem kell, hogy érdekes hangzású muzsikájukkal óriási sikert arattak. „Minden hanggal Istent akarjuk dicsérni” – mondta Irina Fairushina zeneakadémiai hallgató, az együttes legfiatalabb tagja. Kérdésemre elmondta, hogy családjában ő az első, aki hallott Jézusról.

„Kapd el a földet!” – így foglalta össze a Finn Missziói Társaság háromnapos rendezvénye azt a feladatot, amely a keresztények közösségére bízatott. Akár a messzi tájakon, akár itt, Európában felelősségünk, hogy eljusson az evangélium üzenete szóban és tettekben azokhoz, akik ma még nem ismerhetik Krisztust.

Az örömhír továbbadása, tudjuk, minden hívő ember feladata. Ám Isten egyeseket különös szolgálatra, a misszionáriusi munkára hív el. Idén tizenkét fiatal végezte el a FELM missziói iskoláját. Kiküldésükre a fesztivál záró istentiszteletén került sor, amelynek liturgiájában magam is részt vehettem. Felejthetetlen élményem marad, ahogyan Mikko Heikka püspök igehirdetését követően megáldottuk a fiatal misszionáriusokat (képünkön), majd pedig gyermekeiket.

Sokan hosszú éveken át tartó tanulás, több diploma megszerzése után, már családostul indulnak el távoli népek szolgálatába, hogy „elérjék a földet”. De előtte vallást tesznek missziói elkötelezettségükről, többek között erre a kérdésre válaszolva: „Vállalod-e, hogy a rád bízottak közt példás élettel jársz elöl?” Milyen felelősségteljes elhatározás erre igent mondani, és mennyire fontos! Hiszen a „föld elérhető”, sőt sóvárogva vár a megváltásra. De csak a hiteles, krisztusi lelkületű szolgálat nyomán fordulhat gyümölcstermővé.

B. Pintér Márta