A hét témája

Mi a szerepe és a feladata az egyháznak egy olyan társadalomban, amely a megosztottságnak, a széthúzásnak, a különféle érdekcsoportok és szekértáborok szembenállásának a negatív, romboló következményeivel küszködik? Hogyan szolgálhatja az egyház a társadalmi csoportok megbékélését a demokratikus államrenden belül? A paksi találkozónak A megbékélés távlatai összefoglaló címmel megrendezett szekcióbeszélgetései közül sokan várták nagy érdeklődéssel a társadalmi megbékélésről folytatott eszmecserét, amelyen Prőhle Gergely, egyházunk országos felügyelője és dr. Csepregi András lelkész, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) egyházi kapcsolatokért felelős főtanácsadója osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.

Mindkét beszélgetőtárs a téma definiálásával kezdte hozzászólását. Prőhle Gergely több szempontból próbálta megvilágítani és széles társadalmi összefüggésrendszerbe igyekezett helyezni a megbékélés témakörét: a megbékélés igénye nemcsak a politika szféráját érinti, hanem olyan, a legkülönfélébb társadalmi csoportokban meglévő problémából – az ellenségeskedésből, a megosztottságból – ered, amelynek ellentmondásos jelenségeitől maguk az egyházak sem mentesek. Csepregi András – önmagát közéleti kérdések iránt érdeklődő teológusként jellemezve – a megbékélés témakörét elsősorban a társadalom politikai megosztottságának az összefüggésében értelmezte, különös tekintettel arra, hogy mit tehetnek az egyházak ennek a szétszakítottságnak a gyógyításáért.

Az, amit összefoglaló néven közéletnek hívunk, értékek, gondolatrendszerek és ideológiák versenyének az eredményeképpen jön létre. Hol a határ az egészséges verseny és a kirekesztő ellenségeskedés között? Azok a vágyak és törekvések, amelyek előbbre juttatnak bennünket, meghatározott minták alapján alakulnak ki. Hol a határ a tettre sarkalló vágy fejlődést szolgáló ereje és aközött, hogy a más mintákat követőket megpróbáljuk kiiktatni a közéleti mozgástérből? Csepregi András teológiai reflexióval válaszolt a kérdésekre: az, hogy a más értékeket valló ember tűnjön el a közéletből, Isten ellen irányuló gondolat.

Prőhle Gergely ehhez kapcsolódva a demokratikus állam értéksemlegességének az elvére hívta fel a figyelmet, és azt a kérdést fogalmazta meg, hogy valóban azok mentén az értékek mentén szerveződik-e a közélet, amelyeknek az állam helyet biztosít. Ezen a ponton válik rendkívül hangsúlyossá, hogy az egyház képes-e hitelesen képviselni a közéletben azokat az értékeket, amelyeket hirdet.

Mindkét beszélgetőpartner egyetértett abban, hogy az egyházaknak napi szintű, felelős hozzászólásokkal, kompetens véleményalkotással kell részt venniük a közéleti kérdések alakításában. Az OKM főtanácsadója a „fesztelen hozzászólások” kifejezéssel próbálta érzékeltetni, hogy a nyugati demokráciákban miként vannak jelen az egyházak a közéletben.

Abban is egybehangzó véleményt fogalmaztak meg, hogy vannak működő demokráciák, és a svájci, a német és az angol példákat elemezve azt mutatták be, hogy a szerteágazó társadalmi jelenségekre való kompetens reagálások mi módon járulnak hozzá a demokratikus államberendezkedés „ajándékának” a hiteles és hatékony működtetéséhez.

Csepregi András szerint a 21. század közéleti kultúrájában már nem az a kérdés, hogy miként találunk irgalmas felebarátra, hanem az, hogy felfedezzük-e Istent az ellenségünkben, s ez a közéleti-politikai megbékélés teológiai alapvetéseként is értelmezhető. Az evangélikus egyház országos felügyelője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a demokratikus játékszabályokat az egyházban akkor is be kell tartani, ha a közéletben nem ezt látjuk. A protestáns hagyományok szellemében jobban kellene érvényesíteni a transzparencia, az átláthatóság kultúráját, mert a közéletben való részvételnek ez az a felelősségteljes magatartásformája, amely elősegítheti a társadalmi megbékélést.

P. G.