A hét témája

„Ha a leves, amit most eszünk, csípi a nyelvünket, főzzünk újat – közösen.” A Duna Televízió volt bemondója, Horváth Kálmán hozzászólásában ezzel a metaforával foglalta össze az elhangzottakat, és adott tanácsot a jövőre nézve a Megbékélés a romákkal című szekcióbeszélgetés végéhez közeledve.

A helyenként emelkedettebb hangnemben folyó, a „cigánykérdés” megoldatlan voltát igazoló alkalmat Karl Jánosné Csepregi Erzsébet sárszentlőrinci evangélikus lelkész személyes hangvételű beszámolója vezette fel. Vallomása szerint a cigánysággal való találkozásai – bármely életkorban, élethelyzetben került is rájuk sor – mind-mind gazdagították az életét.

Ugyanezt, pontosabban a nem cigányokkal való találkozásainak emlékét a szekcióbeszélgetés másik meghívott résztvevőjének, Ignácz János tanárnak nem volt lehetősége elmondani. Még mielőtt a Duna–Sió Közi Kistérségi Roma Egyesület elnökéhez került volna a képzeletbeli mikrofon, élénk vita alakult ki hazánk egyik legnagyobb társadalmi problémájának egynémely vetületéről, így ő – sajnos – csak egy-egy neki szegezett kérdés erejéig, főként a szegregált oktatással kapcsolatban jutott szóhoz.

A beszélgetésben fel-felbukkantak a cigányokkal kapcsolatos előítéletek, azonban a roma résztvevők „önvédő” – a tudósító szerint jogos – hozzászólásai (például hogy a magyarok között éppúgy vannak piszkos, rendetlen, bűnöző emberek, mint a cigányok között), úgy tűnt, többnyire süket fülekre találtak.

Az alkalmat végül az a hozzászóló terelte vissza a témának megfelelő mederbe, aki arra kérdezett rá, hogy általánosságban hídépítőnek tekinthető-e az egyház a cigányok és a nem cigányok között. Csepregi Erzsébet szerint önvizsgálatot kell tartanunk a tekintetben, hogy menynyire foglalkoztatnak bennünket, evangélikusokat a cigányság problémái, és változtatnunk kell a hozzáállásunkon: ha ők nem közelednek felénk, nekünk kell elmennünk hozzájuk. Ignácz János pedig úgy véli, ahhoz, hogy a romák és a nem romák közötti kapcsolat jobb legyen, mindkét félnek szüksége van arra, hogy az élet lehető legtöbb színterén találkozzanak.

S hogy milyenek legyenek ezek a találkozások? Jézus ismer és elfogad bennünket. Nekünk is törekednünk kell a másik megismerésére és elfogadására. Nem leereszkedésre, hanem szeretetre van szükség. Meg kell látnunk a másik emberben, hogy ő is az Úristen teremtménye, és nyitott szívvel kell közelítenünk felé. Csak így főzhetünk új levest…

– vitális –