A hét témája

Bizonyára föltűnő, hogy ennek a szekcióbeszélgetésnek a címe nem „megbékélés”, hanem „párbeszéd”. Szó sincs arról, hogy kitörölnénk emlékezetünkből mindazokat az eseményeket, amelyek nagyon is indokolttá teszik a megbékélés lelkületét és gyakorlatát. Kereszténység és zsidóság azonban olyan közös és különleges alapról indulhat, amely minden más, a találkozó témáiban körbejárt többi csoport, közösség megbékélésének is egyetlen alapja és forrása lehet.

Ez a közös alap a „beszéd”, de nem az emberi beszéd. Az Úr szava, igéje, beszéde, melyben ő maga szól hozzánk, köztünk, és szólal meg bennünk. Zsidó és keresztény nem egymás mellett elbeszélő monológot mond, hanem párban beszélhetnek – különleges párbeszéd ez.

Nem egyszerűen dialógus, mert nem a magunkét mondjuk. Az Örökkévaló szól rajtunk keresztül, és mi ezért érthetünk szót egymással is. E hivatásunk, küldetésünk a világban átjárhatóvá tesz olyan határokat keresztény és zsidó közt, amelyek másképp nehezen vagy sehogy sem átjárhatók. Erről az alapról indult Pakson Róna Tamás rabbinak és e sorok írójának a párbeszéde.

A beszélgetésbe bekapcsolódók kérdései az őszinte érdeklődés és tanulás, megismerés vágyából fakadtak. Sok érdekes, fontos információval gazdagodtunk a zsidó emberek helyzetéről, életéről, gondolkodásáról, hitéről.

Mindezek mellett és fölött azonban a legfontosabbról, az alapról is szólhattunk párban beszélve. Isten békességéről, melynek forrása, alapja, feltételrendszere nem nálunk, embereknél van: Isten teremti, munkálja szavával, Lelkével az ember szívében. Ez az a béke, a salom, amely nélkül szárnyaszegett torzó zsidó és keresztény ember élete egyaránt.

Van tehát miről, pontosabban kiről „párbeszélnünk”: a békesség Istenéről, és e beszédben maga az Örökkévaló van jelen, és szólal meg. Keresztényként annyit tehetünk hozzá: Isten békessége Krisztus személyében jelent, jelenik meg, és benne, vele és általa lehet igazán személyes életünk valóságává.

Kovács László evangélikus lelkész