A hét témája

Részlet a Szabó Vilmos Béla paksi lelkésszel június 24-én, vasárnap este folytatott telefonbeszélgetésből.

– Még mindig görcsöl, esperes úr?

– Igen, még mindig.

– Elárulhatjuk olvasóinknak az okát?

– Vesekő. Alig néhány milliméteres, de nagyon tud fájni. Pár éve volt már hozzá szerencsém, de álmomban sem gondoltam volna, hogy épp a találkozó napjára virradó éjszakán újul ki.

– Házigazdaként Ön nyitotta meg a találkozót. Engedje meg, hogy tisztelettel adózzam heroikus teljesítményéért…

– Ugyan! Tudtam, hogy ezt most már végig kell csinálnom.

– Kisebb-nagyobb nehézségeik bizonyára a találkozó alatt is akadtak, de ma már talán elmondható, hogy komolyabb problémák nélkül, zökkenőmentesen zajlott le. Lehet vesegörcsök közepette megkönnyebbülést érezni?

– Én inkább megnyugvásnak nevezném ezt az érzést. Hiszem, hogy az Isten megáldotta ezt az alkalmat. Én személy szerint kaptam ugyan egy „tövist a testembe”, kértem is az Urat, hogy vegye el, de ígérete most nekem is így szólt: „Elég néked az én kegyelmem.”

– Mi mindenre volt elég ez a kegyelem?

– Nagyszerű érzés volt látni, hogy mindaz, amit 1997-ben itt Pakson megálmodtunk, tíz év után is élő valóság. Annak a ténynek, hogy az évfordulón most ismét mi lehettünk a házigazdák, talán van egy olyan üzenete is, hogy ebben a találkozásban benne van a megújulás lehetősége.

TPK