Keresztény szemmel

A fenti cím, illetve szentírásbeli üzenetének indíttatása, a „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett…” ige (ApCsel 20,28; Károli-fordítás) alapján tartott májusban két alkalommal konferenciát egy ökumenikus összetételű (római katolikus, evangélikus és református), lelkészekből és teológusokból álló szupervizorcsoport Debrecenben és Balatonfüreden.

Ennek a konferencianapokat előkészítő ökumenikus szupervizori munkacsoportnak saját meggyőződéséből fakadó belső motivációja az volt, hogy megvizsgálja, miként használjuk egyházaink javára azt a segítő lehetőséget, amely a pasztorális szupervízióban rejlik, és egyelőre hazánkban kihasználatlanul maradt.

A kétszer egynapos konferencia a szupervízió elméleti (tudományos, teológiai) és gyakorlati bemutatására hívta a különböző egyházakból érkező résztvevőket. A szupervízió fogalmakban való tartalmi meghatározása nem egyszerű. Magába foglalja a hivatásgyakorlás elemzését, az arra való reflexiót, a saját munkánk tanulását annak érdekében, hogy azt jobban végezhessük. Elősegíti az emberben lévő erők felszabadítását a munkát végző személy és az intézmény egésze számára, ezzel támogatva a segítő foglalkozásúak eredményesebb hivatásgyakorlását, saját maguk belső „karbantartását”.

Különösen is hangsúlyos egyházi keretekben a pasztorális szupervízió egyedi sajátossága, hiszen a hitből fakadó belső erők mobilizálása is fontos a lelkészi szolgálat vagy más, az egyházi intézményekben – különböző területeken – folyó munka jobb végzése érdekében.

A pasztorális szupervízió – mint segítő lehetőség – az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már egyházi körökben is nagy hagyományokkal bír. Ökumenikus szupervizori munkacsoportunknak a célja az, hogy egyrészt ismertebbé tegyük a pasztorális szupervíziót a hazai történelmi egyházakban, illetve ezek különböző intézményeiben. Másrészt: átérezve az intézményvezetők felelősségét a rájuk bízottakért, a pasztorális szupervízión keresztül ösztönözzük őket a hatékonyabb intézményi munkára és a munkavégzés jobb légkörének a kialakítására. Harmadrészt: segítsük a különböző egyházi munkaterületeken dolgozókat a saját munkájuk adta tapasztalatokból való tanulásra és a mindennapi munkájukra való átfogó reflektálásra.

A résztvevők visszajelzései alapján a konferencia két napja után összegezve elmondható, hogy a pasztorális szupervízió egyházi keretek között megvalósítható és szükséges, hiszen segíti az egyházukért dolgozókat hivatásuk jobb gyakorlásában. Sikerült a résztvevők számára be- és felmutatni ennek a segítő lehetőségnek sajátos értékét, hasznosságát és rendkívüli időszerűségét. Ugyanakkor az egyházi keretek között való hasznosítása tekintetében még sok tisztázatlan kérdés maradt. Így többek között szembe kell nézni az egyházszervezeti vezetők szemléletbeli, a pasztorális szupervíziót értelmező, annak hasznosságára vagy akár financiális vonatkozásaira is irányuló tisztázó kérdéseivel.

Ezen ellenállások legyőzése, a szupervízióról alkotott kép pozitív formálása az egyházak és intézményeik érintett vezetői és a szupervíziót kínálók közös, kitartó munkájának lehet az eredménye. Ezért úgy látjuk, hogy fontos a szupervízió további megismertetése és értékeinek kibontása egyházi keretek között is. Önmagunktól kérdezve: miért ne használnánk a pasztorális szupervíziót és annak lehetőségét, miközben világi szinten ez ma már magától értetődő és használt segítség a hivatás jobb gyakorlása érdekében?

Mindezek ismeretében – mint a pasztorális szupervízió meghonosítása érdekében szerveződött ökumenikus munkacsoport tagjai – reméljük, hogy azok az egyházi testületeket és intézményeket vezetők, akik ezen a két szupervíziós konferencianapon részt vettek, átérezhették ennek értelmét, hasznosságát és szükségességét azokban az egyházi vezetői és szervezeti keretekben, amelyekben emberek és az általuk végzett munka irányítása rájuk van bízva. Gyakorolva így is az egymásért való felelősséget, továbbá érezve, hogy a pasztorális szupervízió kínálta lehetőség hatékonyan segítheti egyházaink és a bennük fáradozók munkáját. Nem szabad ezt kihasználatlanul hagynunk, ugyanis ha így teszünk, csak saját magunknak árthatunk.

Mint a találkozás szervezői hiszünk abban, hogy az ilyen formában való munkánk nem hiábavaló az Úrban, még akkor sem, ha olyan utakat választunk, amelyek első hallásra ugyan idegennek tűnnek, mégis közösségeink jövőbeli hatékonyabb és egészségesebb működését szolgálják. A pasztorális szupervízió lehetőségének felkarolása, hasznosításának jó érzékkel való megtalálása egyházaink saját kérdése és vezetőinek felelőssége is.

Kocsev Miklós, református lelkész, szupervizor