Élő víz

Nemrégiben egy ismerősöm elvitt magával egy termékbemutatóra. Egy hatalmas teremben zajlott a szóakrobatikai mutatvány, amelyet egy olyan emberre bíztak, aki mára ebből és az általa forgalmazott különleges termékekből lett milliomos… Ő a milliomos porondmester. Na jó, könnyű úgy tőkét kovácsolni, ha az embernek amúgy is van alaptőkéje! Persze ez utóbbin kívül a nagyon jó anyagi körülmények között élő emberekkel való kapcsolattartás is fontos. Neki voltak s vannak ilyen ismerősei.

Óriási show volt! Fergeteges, gördülékeny, profi. A porondmesternek még csak-csak volt humora is, de amikor átadta a mikrofont egyik üzlettársának, aki humoros termékbemutatót szándékozott tartani, az illető volt az egyetlen, aki térdét csapkodva nevetett a saját viccein. Azt akarta mindenáron elhitetni velünk, hogy ő milyen beteges volt huszonöt évesen, két gyerek szülése után (meg előtte is): mindenféle bajt-kínt kellett kiállnia a rossz fogaktól kezdve az ízületi gyulladáson keresztül az övsömörig, a gyomorfekélyen át az asztmatikus problémákig, a cukorbetegségtől a kopaszodásig, de… De a bogyók meg a gélek sitty-sutty, néhány hét alatt megszüntettek minden problémát. Szóval a hölgy éppen csak halott nem volt még rövid élete során, minden más igen. És ráadásul nemrég volt egy elég súlyos balesete, sok helyütt zúzódott, sok csontja eltörött, de az ilyen kence meg az olyan bogyó talpra állította. Orvos??? Neki ugyan nem kell orvos, mert nem tud segíteni!

Újra a porondmester vette át a mikrofont, újra felpörgette az egyik ámulatból a másikba eső népet, ők pedig tele szájjal nevettek, és persze csodálkoztak és tapsoltak. Kár, hogy már nekünk, magyaroknak is ez kell!

Kiderült, hogy van ingyenes képzésük, de aztán az is, hogy a szállás viszont nem ingyenes. De hát ez semmiség egy háromcsillagos szállodában! – biztattak újdonsült „barátaim”. Azért lettem a „barátjuk”, mert egy új ember belépésével továbbléphetnek a ranglétrán, így nagyon kedvesen viselkedtek velem. Nőttön-nőtt az ellenérzésem, és felváltva a nevető- és sírógörcs is gyötörni kezdett: miként hihetnek el ennyi ostobaságot?

Ekkor jött a következő képtelenség: csak belépek, és tulajdonképpen semmit sem kell csinálnom azonkívül, hogy várom, jöjjön a pénz! De egy bizonyos: közben vigyáznom kell az egészségemre, ezért mindenféle csodabogyót ajánlottak.

Jaj, hogy aggódnak értem az én drága barátaim! Vissza kellett tuszkolnom a könnycseppeket, melyek záporként akartak eleredni eme figyelem és őszinte szeretet láttán-hallatán. „Havi néhány tízezer forintot igazán költhetsz az egészségedre – akár százhúsz évig is élhetnél. Ezt mi garantáljuk neked!” – mondták nekem többen is. „Na de mégis miért jók ezek a készítmények?” – kérdezgettem. Csodálkozva néztek rám, hogy én még mindig nem értem a lényeget. Hiszen ezen készítmények fogyasztása a hosszú élet garanciája.

Bennem még megfogalmazódott néhány kérdés, miután eljöttem onnan. Például hogy vajon a cég fő profilja-e a mások helyett való gondolkodás? Milyen alapon dönthet valaki egy, két, sok más ember életéről vagy haláláról? Mi magunk csak tervezhetjük, hogy meddig akarunk élni, egyetlen bogyó sem garantálja a hosszú életet. Nem mondom, hogy nem kell óvnunk az egészségünket, de ennek nem a „csodaszerek” sokasága az alfája és ómegája.

No és ami a legkézenfekvőbb: Isten dönti el, hogy kit meddig akar megtartani ebben a földi világban. Ilyen egyszerű az egész – és ebben, e mögött nincs semmiféle halandzsa, mese, hátsó szándék.

Gergely Judit