A vasárnap igéje
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 8. VASÁRNAP – Ézs 2,1–5
Látjuk-e a jövendő valóságot?
A próféta látó ember. Isten megengedi, hogy lásson. Lásson olyasmit, ami ember számára érzékelhetetlen, ami csak az Isten szemével látható. Láthatja, hogy a zűrös, vesztébe rohanni látszó világ egyszer mégis megérkezik a céljához. Láthatja, hogy a felborult értékrend újra a talpára fog állni. Látja, hogy a nyugtalan ember és a békétlen világ újra békességet talál.
Isten nagyvonalúsága, hogy látni engedi a prófétát, nem öncélú, nem kivételezés, hanem arra való, hogy Isten embere azután megláttassa a néppel mindazt, ami rá tartozik. Ezért olvashatjuk és hallhatjuk Ézsaiás szavait. Életet meghatározó szó ez, hiszen nem mindegy, hogyan járjuk az utunkat. Hiszen másként megy a vándor, ha látja legalább az út egy szakaszát. S ereje is egykettőre elfogy annak, aki úgy érzi, úttalan utakon halad, s valójában nincs is cél, nincs távlat, nem lesz megérkezés. Isten – a prófétán keresztül – olyan segítséget ad vándorló népének, amellyel van remény a haladásra, van remény az emberhez méltó útra, van remény a megérkezésre, sőt a hazaérkezésre.
A prófétai ige azért is nélkülözhetetlen az élethez, mert nélküle csak a saját tapasztalatainkra hagyatkoznánk. Az a világ, amelyben élünk, minden szépsége ellenére gondokkal, bajokkal terhelt. Amit látunk, amit érzünk, s amit csak sejtünk, nem az optimizmus felé terel minket. Éppen ellenkezőleg. Azt sugallja, hogy valahogy próbálj a felszínen maradni, igyekezz a nagyobb megrázkódtatásokat túlélni, mentsd a bőrödet, s ne is gondolj bele mélyen a jelen visszásságaiba. Ameddig csak lehet, éld túl a negatív eseményeket, viseld el az értékek pusztulását, süsd a magad pecsenyéjét, másokra úgysem nagyon számíthatsz, hiszen ez a világ a vesztébe rohan.
Igen, rossz tapasztalataink, szomorú élményeink vannak. Olykor azt érezzük, ez a világ csak úgy viselhető el, ha belesimulunk az egyébként nem kedvelt dolgokba, alacsony szintre süllyedve. S ha realista vagy, sok jót ne remélj.
Isten igéje, a próféta szava azonban segít, hogy ne csak a tapasztalataink alapján éljünk és ítéljünk, mert akkor reménytelenségbe esünk. Ha azonban az Isten szemével látó próféta elárulja a legfontosabbakat, más megvilágításba kerül minden, és átértékelődnek életünk kisebb-nagyobb dolgai.
Isten embere láthatja, hogy a zűrös, vesztébe rohanni látszó világ egyszer mégis megérkezik a céljához. Nem a gonosz kezében, nem az emberfeletti rossz hatalmában, hanem Isten kezében van a világ. Ő a történelem Ura. Luther a gonoszt csupán Isten láncos kutyájának tekintette, amely ugyan ugat, sőt csahol, de csak addig ér, ameddig a lánca engedi. Az ember szeret a veszéllyel játszani, s egyre többször nem veszi komolyan, meddig ér a lánc. Incselkedik a rosszal, kihívja maga ellen a gonoszt. De az Isten hatókörét komolyan vevő ember tudja, hogy a dolgok végső elrendezése Isten kezében van. A világ Isten felé tart. S ha mi Isten közelében élünk, akkor van esélyünk, hogy nem válunk a gonosz martalékává, hanem részünk lesz abban a szép világban, amelyet Isten elkészített.
Isten embere láthatja azt is, hogy a felborult értékrend helyreáll majd. Ma minden érzékszervünkkel azt tapasztaljuk, hogy felborult az értékrend – ha egyáltalán még beszélhetünk értékrendről. A jót kinevetik, elvetik, a rosszat elfogadják, sőt jónak tartják. Minden viszonylagossá válik. Minden negatívumra van magyarázat, s az a közfelfogás járja, hogy semmin nem érdemes mérgelődni. Bele kell nyugodni, hogy ilyen a világ. Nem csupán ilyen vagy olyan tradicionális értékeket rúgnak fel, hanem az élet alapvető – a Bibliában is megfogalmazott – értékeit. Az élet alkotójától kapott használati utasítás is megkérdőjeleztetik. Mire számíthatunk?
A próféta arról beszél, hogy az utolsó napokban irányt vált a ma még elszomorító folyamat. Újra helyreáll a rend, újra az élet Urának szava lesz a mérvadó, s arra kérik Istent, hogy tanítsa ösvényeire, útjaira az embert. A látó prófétától minderről tudomást szerző keresztény ember kiváltsága, hogy már most, a világot megelőzve jó irányba haladhat, s Isten értékrendjét követheti.
Végül azt is látja és láttatja a próféta, hogy a nyugtalan ember és a békétlen világ újra békességet talál. Ma minden a fegyverkezésről, a gyűlölködésről, az egymást „lenyomó” versenyről szól. Nehéz békességet keresni és lelni. Kívül is, belül is. Kevesen vannak a jézusi értelemben boldog békességteremtők.
A világ mégsem efelé megy. A világ a békesség Istene felé tart, aki megteremti és megszilárdítja a békét. Abban az időben még a fegyverek is átalakulnak, nem lesz többé szembefordulás, hadakozás. A nagy folyamat elkezdődött Jézusban. Ahogy Pál írja: „…ő a mi békességünk…” (Ef 2,14) Ő, a feltámadott Úr, aki nem megszokásból köszönt így tanítványainak: „Békesség néktek!”
Hafenscher Károly (ifj.)