Keresztutak

Szorgos fiatalok különös csoportja áll körül egy asztalt egy fülledt júliusi délutánon. Egy palesztin lány krumplit hámoz, magyar lányok húst kockáznak, egy izraeli fiú pedig répát szeletel. Gulyásleves készül Ausztriában egy nemzetközi tábor magyar estjére. E sorok írója félbehagyja egy pillanatra a hagymahámozást, és csendes mosollyal szemléli a megkapó jelenetet.

Ez már a hatodik nap a Párbeszéd a jövőért elnevezésű táborban, melyet július 9. és 22. közt rendezett meg az Osztrák Evangélikus Egyház és diakóniai szervezete, a Diakonie Austria Rechnitzben (Rohoncon), egy magyar határhoz közeli burgenlandi kisvárosban. Az avatott szakemberek által gondosan előkészített táborba négy országból – Ausztriából, Izraelből, Magyarországról és a palesztin területekről – hívtak meg tizenhat-tizennyolc éves fiatalokat azzal a céllal, hogy semleges és nyugodt környezetben találkozhassanak; hogy megismerkedjenek egymás életével, szorongásaikkal, vágyaikkal, megtéve ezzel a békés egymás mellett éléshez vezető első lépéseket.

Így az a palesztin lány, aki elmondása szerint eddig egész életében csak úgy találkozott izraeli fiatalokkal, mint az őket elnyomó hatalmi gépezet állig felfegyverzett megtestesítőivel, most a számtalan közös beszélgetés alatt rájött, hogy izraeli társai, még ha katonai egyenruhát húznak is, hétköznapi, hús-vér emberek, az övéihez hasonló vágyakkal, félelmekkel, érzésekkel, belső vívódásokkal. Az izraeli tizenéves számára pedig a tábor előtt a palesztinok csupán azt jelentették, hogy az öngyilkos merényleteik miatt állandó feszültségben kell élnie; ha tömegközlekedési eszközre száll, vagy ha piacon vásárol, ha barátaival diszkóba megy, leperegnek előtte a korábbi diszkóbeli merénylet rémisztő képsorai. A táborban jött rá ez az izraeli tinédzser, hogy palesztin társa ugyanúgy rajong a fociért, mint ő, a tanulás viszont ugyanúgy nincs ínyére időnként, mint neki; hogy mindkettőjük számára családjuk után hazájuk szeretete a legfontosabb, és legfőbb vágyuk is közös: hogy békében és félelemtől mentesen élhessenek végre.

S hogy mit kerestek ebben a táborban a magyarok? A nyolc magyar diákból és az aszódi evangélikus gimnázium tanár kísérőjéből álló magyar csapat tagjai főként feszültségoldó szerepet töltöttek be. A magyar táborozókat a szervezésben közreműködő Magyar Ökumenikus Segélyszervezet delegálta osztrák partnerszervezetének felkérésére – azokból a Petőfi nevét viselő középfokú oktatási intézményekből (az aszódi evangélikus, a budapesti, illetve a pápai gimnáziumból és a kiskunfélegyházi szakközépiskolából), amelyek – többekkel együtt – részt vettek a segélyszervezet korábbi, a társadalom szemléletét formáló kampányaiban. Mikor a fiatalok játék, sportolás közben vagy egy-egy téma megvitatása alkalmával csoportokat alkottak, oldottabb és természetesebb volt a légkör, ha a konfliktusban érintett két országból érkezők mellett egy semleges ország fiataljai is bekapcsolódtak. A magyar csapat tagjai igyekeztek elfogulatlanul, együtt érezve meghallgatni és megérteni mind a palesztinok, mind pedig az izraeliek mindennapi örömeit, küzdelmeit, terveit, fájdalmait, miközben rengeteg ismeretet szereztek történelmükről és a konfliktust kialakító tényezőkről.

A tábor programjai három nagy csoportba sorolhatók. Egyrészt konkrét ismereteket nyújtottak a közel-keleti konfliktusról és annak hátteréről, másrészt a szabadtéri játékos feladatok megvilágították a résztvevők személyiségének erős oldalait és gyenge pontjait, valamint csoportban betöltött szerepét, illetve a konfliktushelyzetben való viselkedésüket. Harmadrészt pedig a csoportos foglalkozások – mint például tánc, zsonglőrködés, videofilm-készítés – alkalmat kínáltak arra, hogy közben a résztvevők oldott hangulatban, sokat kacagva egységes közösséggé formálódjanak. Ezenkívül a táborozók Bécsben városnéző sétán vettek részt, ezt pedig egy vidámparkban eltöltött fergeteges este koronázta. Közös strandolások, magyar–osztrák, palesztin és izraeli est színesítették még az együtt töltött két hetet. A fiatalok a programok szüneteit is kihasználták négyszemközti vagy kiscsoportos beszélgetésekre.

A tábor ideje alatt igazi barátságok köttettek, szerelmek szövődtek. Az utolsó éjszakai, hajnalig tartó bulizás ellenére – kimerülten ugyan, de – mindenki korán felkelt 22-én, hogy az elsőként hazainduló magyar csapattól elköszönjön. Könnyes szemek, utolsó ölelések, és egymás biztatása, hogy feltétlenül találkozunk még…

A táborlakók egy óriási, belső átalakulás első lépéseit tették meg; elindultak afelé, hogy az elhamarkodott ítélkezésekből, hamis képekből felépített, megingathatatlannak képzelt falak ledőljenek közöttük. S tudják már, hogy küldetésük van: küzdeni az előítéletek, a bizalmatlanság ellen, kiállni egymás elfogadásáért, a konfliktusok kizárólag békés, párbeszéden alapuló megoldásáért.

Bori Eszter