A hét témája

Marc Chagall különös művész. Régóta vonz, inspirál és tanít engem a képeivel. A fehéroroszországi Vityebszk kis világából, a hagyomány forrásától, a gyertyafényű sabbáti békéből indult, és ért el a világhírig. Soha nem felejtette el, hogy kihez és hová is tartozik. Ecsetvonásokból születő, festékbe mártott teológia az övé.

Ez az alkotása Nizzában, az általa alapított „A Biblia Üzenete” Múzeumban található, sok más bibliai tárgyú festményével együtt. Szinte egyetlen kimerevített képbe sűrűsödik össze a legalapvetőbb emberi kérdésünk: valójában miért is vagyunk a világon?

Kék és sárga szín uralja a vásznat. A bal felső sarok aranysárga háttere Isten világát jelzi: mintha fellebbenne a lepel a láthatatlanról, és egy pillanatra mindnyájan beleláthatnánk az igazi valóságba. A kék viszont a földi élet szövete: a festmény nagy részét ez a háttérszín tölti ki. Magába öleli a teremtményi lét ajándékait: látjuk a természet világát s a társával együtt kiteljesedő embert.

Azért, hogy mégis kivehetővé váljanak a világtörténelmet jelképező jelenetek és szimbólumok, a kép felső része egészen kifehéredik. Mégsem színtelen ez a világ: a szivárvány vonalai futnak szét a nagy vörös foltból – a világot összefogó agapéból? Aztán magukba fonják emberöltők történéseit, a várakozásokat és csalódásokat, a múlt féltett örökségét és fájdalmas emlékeit. És a tekintetünket magához vonzva, az idő és a történelem kerekéből szinte kitörni készül a Megfeszített – zsidó imakendőbe takarva. Ő, akire rávetül a kék embersége, az aranysárga isteni hatalma és a szeretet vöröse, ott feszül a történelemben. Mégis egészen közel Isten kinyújtott karjához.

Miért is szép ez a festmény? Mitikus formák, színek kavalkádja köszönt ránk a képről. Széttárt szárnyú angyalok, egy repülő hal, kakas, szomorú szemű szamár meg a gyermekkor emlékezetének sziluettjei. És megannyi emberarc, csoportosan, párban vagy egyedül. A kép középpontjában ott látjuk a még öntudatlan Ádámot egy angyal karjában. Lábai alatt az ősi kígyó tekeredik, mintha támaszt adó oszloppillér lenne; s már csak arra vár, hogy az ember fölébredjen végre. Az angyal hátrafelé tekint – a felé a világ felé fordul, ahol minden létező eredete és célja van. Oda, ahonnan a történelembe belépő Isten kinyújtja kezét, Tórát ad: tanítást, útmutatást az életre. Oda fordul, ahová majd Ádámnak is haza kell térnie. Az ember tekintete azonban az átló vonalába esik, s a történelem kereke felé fordul. Mert ott lüktet az élet, oda szól küldetése. De ha majd kinyitja szemét, megláthatja a valóságot is. Találkozhat pillantása a Megfeszített tekintetével.

Varga Gyöngyi