A hét témája

Sok kedvenc képem van. Nemcsak a klasszikusokat szeretem, hanem a kortárs alkotókat is. Gyakran járok kiállításokra, barátaim között több festő, grafikus, szobrász is van. Otthonomat is díszítik műalkotások – persze, hogy szeretem őket.

Mégis, az utóbbi időkben Michelangelo Sixtus-kápolnabeli freskójának részlete, az Ádám teremtése a kedvencem. Isten életet ad Ádámnak. Én csak úgy hívom ezt a részletet, „az érintés”, pedig a kezek, az ujjak csupán közelítenek egymáshoz.

Miért is kedvelem annyira a reklámiparban már kicsit lejáratott, sok visszaélésre is alkalmat adó képet? Az Egy csepp emberség című egykori rádióműsor, illetve a belőle készült könyvek miatt. Ez a kép került a kötetek címoldalára, valamint az Egy cseppben az ember – Lengyel Anna leveleskönyve címet viselő könyv borítóján is ez található. A mai ember korántsem olyan tökéletes, mint Ádám ezen a képen; bizonyosan jól jönne az örökkévaló Isten érintése, közelsége – mert nagyon elfajzottunk saját szégyenünkre, a Teremtő szándéka ellenére. De talán egy csepp emberségünk azért maradt, ennyi még található bennünk, s ha ez megcsillan egy pillanatra az Úr fényességének tükrében, akkor talán…

Szeretem ezt a képet, mert Isten arcán látom azt a gondoskodó, atyáskodó, bölcs aggodalmat is. Mintha azt mondaná: „Én nyújtom a kezem, az ujjam, de te, ember, mintha kissé enervált, bágyadt, kókadt lennél, pedig nekem mennyivel több gondom van a világgal!” Kicsit bosszant is Ádám. Mondanám neki: „Ébredj, az Isten szólna hozzád, az angyalok is türelmetlenek…”

Rados Péter