Keresztutak
Politikai pártok versus politikai ideológiák
Egy-egy irányzat eredetét, illetve legjellemzőbb sajátosságait ismertették a kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Tóth Csaba (képünkön jobbra), a Szabó Miklós Szabadelvű Alapítvány igazgatója, Horkay Hörcher Ferenc (képünkön balra), a Heti Válasz című hetilap főmunkatársa, valamint Tamás Gáspár Miklós filozófus. Ő ugyan váratlanul jött betegsége miatt az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, elektronikus úton azonban továbbította mindazokat a gondolatokat, amelyeket meg kívánt osztani hallgatóival. Levelének rövidített változatát Csoma Áron református lelkész olvasta fel a jelenlévőknek. Az már a hallgatóság tagjaira bízatott, hogy eltűnődjék azon, a pártok vajon mindig az általuk képviselt ideológia szellemében járnak-e el, a mindennapokban világnézetüknek megfelelően cselekednek-e… A válaszkeresésben mindenesetre iránymutatónak tekinthetők Bölcskei Gusztáv szavai: a püspök a résztvevőktől búcsúzva azt hangsúlyozta, hogy a legnagyobb realitás az élő Úr, iránymutatónk pedig Isten igéje. E szerint „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg” (1Thessz 5,21).
Gazdag Zsuzsanna