Szószóró

„Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” (Jn 7,37b–38)

Nyáron városunkban gyakran rendelnek el locsolási tilalmat, hogy zavartalanul biztosítható legyen az ivóvízellátás. Az elmúlt héten, amikor a hőmérő higanyszála még a lakásban is harminc fok közelébe kúszott, ismét az utcánkban járt a hangszórós kocsi, és hirdette: egy héten keresztül tilos vezetékes vízzel locsolni. De mi lesz így a növényekkel, a szép zöld gyeppel? Nekünk szerencsére van ásott kutunk, de szomszédjainknak egyetlen víznyerési forrásuk a kerti csap, amely a városi hálózatra van kötve. Az ő növényeik így meg vannak fosztva attól, hogy a hőségben felfrissülhessenek, ellenállhassanak a nagy melegnek.

Nyár van, vakáció. Az iskolákban napi rendszerességgel tartott reggeli áhítatok szünetelnek. Van olyan tanuló és tanár, aki számára szeptemberig. Addig próbálják magukat „életben tartani”, még a nagy kánikulában sem fordulnak az „élő vízhez”. Azonban nekik nem tiltja semmi a lelki felfrissülést, ők maguk választják a nehezebb utat.

A híradókat hallgatva elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne, ha a mi „élővíz-ellátásunk” is úgy működne, mint ahogy a településeken a vízosztás. A forgalmasabb tereken, közlekedési csomópontokon mindennap frissülést adó „források” működnének, minden városban oszthatnának a lakosoknak „csomagolt élő vizet”, valamennyien élhetnénk a felfrissülés lehetőségével. Az utcákon „élő vizet” permetező kapuk lennének felállítva, amelyeken bárki átmehet, és amelyek válogatás nélkül minden embert felüdítenének. Mert nyáron is fel kell frissülnünk, innunk kell! Nem elég év közben raktározni, fontos a folyamatos utánpótlás. Egyházunk nyári táborai ehhez is segítséget nyújthatnak, de nem kell elutaznunk ahhoz, hogy a kezünkbe vegyük a Bibliát.

Érjen véget bennünk a locsolási tilalom, frissítsük fel magunkat naponként Isten igéjével, az „élő vízzel”!

Györe Balázs