Kultúrkörök

A test világa a szem. Ha a szemed ép, az egész tested világos – tanítja a Biblia. Johann Sebastian Bach jól ismerte ezt az idézetet, és öregkorában gyakorta emlegette is, hiszen élete alkonyán bizony megvakult. Glaukóma, vagyis zöld hályog támadta meg a szemét.

Hatalmas életművének mindössze a fele maradt az utókorra, a többi elveszett vagy megsemmisült. Műveinek jegyzéke még így is lenyűgöző, hiszen több mint ezeregyszáz címet tartalmaz. A zeneszerző életével foglalkozó tudós könyvekben vélhetően ezért található kevés adat arról, hogy az evangélikus hitéhez ragaszkodó, mélyen vallásos Bach glaukómában szenvedett, és az 1740-ben kezdődő betegség miatt idővel elvesztette a látását.

Szinte egész életén át éjszaka komponált. A sötétben, gyertyafény világa mellett rótta a kottajeleket a papírra, hiszen nappal ezernyi más teendője volt a Tamás-templom karnagyaként is emlegetett zeneszerzőnek. A baj tünetei apránként jöttek. Eleinte csak apró szúrásokat érzett a szemében, majd karikák kezdtek cikázni előtte, később aztán a szemgolyójába égő, tüzes lüktetés nyilallt. A látása is megromlott. De a mester ezzel mit sem törődve dolgozott tovább hosszú éveken keresztül. Orvoshoz csak azt követően fordult, hogy már a kottavonalakat is nehezen észlelte. A fizikai kínnal mit sem törődött, de a kottavonalak eltűnésével igen. A kor legjobb szemésze, John Taylor kezelte, aki később Händel szembaját is kúrálta. Bach mesteren 1749 márciusában két sikertelen hályogműtétet is végzett, de akkor már késő volt, a betegséget nem lehetett megállítani.

A medicina mesterei a glaukómát még napjainkban is az egyik legsúlyosabb szembajként tartják számon, amelynek jellemzője, hogy a látóidegrostok lassan, ám megfordíthatatlanul elpusztulnak. A glaukómás betegeknél a szem folyamatosan termeli a csarnokvíznek nevezett, tápanyagot szállító folyadékot, amely nem tud normális arányban elfolyni, és ez a szemnyomás emelkedésével jár. Ez viszont károsítja a látóideget, és a látás elvesztését okozza.

Térjünk vissza a nagy zeneszerzőre, akinek a Lipcsében 1750. július 28-án bekövetkezett haláláról így számolt be Emmanuel J. F. Agricola: „Halála előtt tíz nappal úgy látszott, a szemének javul az állapota. (…) Néhány órával később azonban szélütés érte, erre forróláz következett, amely miatt a legügyesebbek közé tartozó két lipcsei orvos által tanúsított legnagyobb gondoskodás ellenére is este kilenc és egynegyed órakor életének hatvanhatodik évében, Megváltójának dicsőségére, békében és üdvözülten távozott.”

– jezsó –