evél&levél
Civilként prédikálni
Tisztelt Szerkesztőség! Az Evangélikus Élet június 24-i számában Szabóné Mátrai Marianna Mégiscsak egy szakma… című írása visszavitt a múltba… Tetszett a meghatározás: „civil igehirdető”.
Én is voltam ugyanis az, diakonisszaruhában, Vas és Veszprém megye gyülekezeteiben (amikor a templompadokban besúgók is ültek…). Bakonyszombathelyen házi áhítatokat is tartottam, nyári napközit vezettem; az agilis papné, Vali néni arra kért, hogy foglalkozzam az ifjúsággal, mert a háború után nem volt szórakozási lehetőség. Például egy vasárnap este az Eszterházy-parkban tábortűz melletti műsoros együttlét volt a falu népe számára (Himnusz; a tékozló fiú történetének megjelenítése az ifjúság előadásában; egy óvodás imádsága a magyarok megtéréséért). Olyan sokan jöttek, hogy kordont kellett húzni a tűz körül. Én mentem engedélyt kérni a KISZ-titkártól… Magyaróváron úttörő diakonisszának hívtak, mert istentiszteleten kívül más alkalom nem volt a gyülekezetben… Segédlelkészi kongruát kapott az anyaház utánam. Veszprémvarsányban megválasztott levita-kántorként szolgáltam, amikor jött a szétszóratás.
Pécsre kerülésünk után meghívtak az ökumenikus papi közösségbe, ahol még ma is én vagyok az egyetlen, aki nem végzett teológiát… A „fentről” kapott teológiai tudásomat „földi” teológiai tudással egészíthettem ki, de a közösség lelkészei tőlem is elfogadnak szolgálatot.
Hálás vagyok az Úrnak a sokrétű, sokszínű szolgálatért és azért, hogy még mindig „nem mondott fel”!
Özvegy Balázs Béláné Bernát Erzsébet (Kozármisleny)