Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 31 - Kedves Gyerekek!

Gyermekvár

Kedves Gyerekek!

Mostani, hatrészes sorozatunkban Petivel és Bálinttal, két jó baráttal ismerkedhettek meg, akik mindig együtt töltik a szünidőt, és sok kalandban van részük. Minden részben találtok egy-egy rejtvényt is. A helyes megfejtéseket – akár utólag is – küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.); a borítékra írjátok rá: Gyermekvár. Jutalmul a végén ajándékcsomagot kaptok.

Hétfőn megkezdődött az aratás. Bálinték is kimentek megnézni a nagyapjukkal. A fiúk minden évben nagyon élvezik, mert érdekes, ahogyan a kombájnok betakarítják a búzát.

– Tudjátok, fiúk, a kenyér nagyon nagy kincs. Nem szabad pazarolni – mondta Feri bácsi. – Nem véletlenül tanította Jézus is az imádságban azt, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”… Amikor a köré gyűlt embereket tanította, egyszer a magvetőt még példaként is hozta.

Sok helyen még ma is kézzel szórják szét az elültetendő magot. Ez a példázatbeli magvető is kiment, hogy elvesse a magokat. Néhány közülük az útfélre esett. Ám jöttek a madarak, és felkapkodták őket. Egy másik gabonaszem sziklás helyre hullt. Mivel ott kevés volt a föld, ugyan kihajtott a növény, de nem tudott mély gyökeret ereszteni. Így amikor felkelt a nap, a melegben megperzselődött és kiszáradt. Voltak olyan magok, amelyek tövisek közé estek. Amikor megnőtt a gaz, megfojtotta a gabonát, és a növénykék elpusztultak. De akadtak olyan szemek is, amelyek jó földbe estek. Mély gyökeret tudtak ereszteni, és jöhettek a madarak, süthetett erősen a nap, vagy nőhetett körülöttük a gaz, ők termést hoztak. Nem is keveset: többszörös mennyiséget.

A tanítványok közül sem mindegyik értette a példázat jelentését. Ezért megkérték Jézust, hogy magyarázza el. Ő pedig megadta a magyarázatot is. A mag Isten igéje. Akik esetében „az útfélre esik”, azok hallják ugyan Isten igéjét, de jön az ördög, és nem hagyja, hogy a tanítás szerint helyesen éljenek. Akik olyanok, mint a sziklás talaj, azok hallják a tanítást és követik is egy darabig. Ám amikor nehézségekkel szembesülnek, elfordulnak Istentől. Ha valaki olyan, mint a tövises talaj, annak az életében a gondokkal való foglalkozás, a szórakozás és az értéktelen teendők mellett nem marad hely az imádkozásnak, a templomba járásnak.

Akiknél azonban jó földbe esik a mag, azok követik Isten tanítását, imádkoznak az Úrhoz, és sokat tudnak segíteni másoknak is. Látszik az életükön, hogy hisznek Istenben.

Kössétek össze az ábrákat, hogy megtudjátok, a talajra hullott magok közül melyikből mi lett a példázat szerint! Az első oszlopban lévő vonalakra írjátok oda, hogy milyen volt a talaj, a másodikban pedig azt, hogy mi történt a maggal.