Élő víz

Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon. (Lk 12,48b)

Szentháromság ünnepe után a 9. héten az Útmutató reggeli s heti igéi arra biztatják az Úristen szolgáit, hogy hű és bölcs sáfárként hasznosítsák a tőle kapott képességeiket és adottságaikat: „Hű az Isten, aki elhívott minket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre.” (1Kor 1,9; LK) Nem a talentumaink száma a döntő, hanem a mi hozzáállásunk Isten ingyenes ajándékaihoz. Dupla vagy semmi – ez lehet a végeredménye a számadásnak; a gonosz és rest szolga végleges kivettetése, illetve a jó és hű szolga behívása: „…a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25,21 és 25,23) Pál, akit a damaszkuszi úton hívott el szolgálatára Jézus, ezután minden tehetségét és egész életét odaszánta „Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3,14). Talentumainak „hozama” Jézus megismerése, megnyerése, megragadása volt. Mindezekért mi is nekifeszülve futhatunk a cél felé! Salamon talentuma a bölcs és értelmes szív volt; nem ásta el, hanem bölcsen ítélt az élő gyermek sorsa felől: „…félelemmel tekintettek a királyra, mert látták, hogy isteni bölcsesség van benne, és így szolgáltat igazságot.” (1Kir 3,28) Ezékiel talentuma a prófétai küldetés volt: „Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben!” (Ez 3,17) Örök sorsa is e megbízatás teljesítésétől vagy elmulasztásától függött. A házasság és az attól való tartózkodás képessége is Isten ajándéka, s mint speciális talentum, az is számon kéretik, hogy az ő eredeti szándéka szerint éltünk-e vele. Jézusnak a házasságtörés és a válás kérdéseire adott válaszát ma sem „mindenki képes elfogadni (…); csak az, akinek megadatott”. De „aki el tudja fogadni, fogadja el” (Mt 19,11.12)! Pál is ezt javasolja mindenkori sáfár szolgatársainak: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen…” „…értsétek meg, mi az Úr akarata.” (Ef 5,15.17) A Lélek vezetése alatt „nonstop hálaadás” jellemzi a keresztény sáfárokat: mindenkor mindenért és mindenkiért dicsőítik Istent. Pilátustól is sokat kívántak, mert sok hatalmat kapott. „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked…” – mondta Jézus. De Pilátus nem a zsidók királyának, hanem a római császárnak a barátságát választotta, s „kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék” (Jn 19,11.16). Az Úr Jézus most tőlünk kérdezi: „Ki tehát a hű és okos sáfár…?” (Lk 12,42) Mi ismer(het)jük Urunk akaratát, de hozzáfogtunk-e teljesítéséhez, a szerint cselekszünk-e? Esetleg: „Ej, ráérünk arra még!” – „Azt látjuk, hogy a világosság fiai, a keresztyének lomhák, fásultak, nemtörődők, és restek az Isten dolgaiban. – Az a tapasztalat, hogy az ördög száz szolgát talál, míg Krisztus egyet is alig” – vélekedik reformátorunk. „Szolgálatra mindig készen / Töltsön el a szeretet! / Örömünk és békességünk / Másokat is üdítsen!” (EÉ 462,3)

Garai András