Szószóró

„Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Mt 2,2)

Egyik barátom a héten csendességet tart unokatestvérével. Egy erdei „zarándoklatra” indultak, távol minden lakott helytől, hogy egész útjuk során Istenre tudjanak figyelni. Keresik az ő útját, még ha a mai kor hullámai igyekeznek is eltüntetni.

Könnyű volt nekik, mondhatod a bölcsekről, hiszen Isten utat mutatott nekik a csillag által. Az ő útján kellett csak járniuk. Könnyű volt Mózesnek is, csak a tűzoszlopot kellett követnie. Lehet, kedves testvérem, hogy innen, a 21. század elejéről könnyűnek látszik azokat a nyomokat követni, amelyeket a történelem pora talán mára már befedett. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a bölcsek tették meg az első lépést. Ők indultak el Jézus jászlához, miután meglátták a jelet. Miután engedtek Isten hívásának, ő utat mutatott nekik.

Isten nap mint nap közelebb engedi azt az embert önmagához, aki őt keresve lépked a földön. Sőt. Ő is közelebb lép hozzánk minden napon! Lábnyomai nem távolodnak tőlünk, hanem közelednek felénk. Aki vágyik a vele való találkozásra, az biztosan megtalálja őt!

Jó, ha az ember megtapasztalja Isten jelenlétét a mindennapjaiban. Jó, ha nem nagyítóval fürkészi az utat, nem elrejtett dolgokat kutat, hanem nyitott szemmel jár. Akkor felfedezi a szembejövő lábnyomokat. És olyan jó lenne, testvéreim, ha ezek a lábnyomok, miután találkoztak, egy közös irányba folytatnák tovább útjukat!

Györe Balázs