Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 32 - A tizedik második esély

Egyházunk egy-két hete

A tizedik második esély

A szarvasi Tessedikkel a XXI. Századba – Második Esély Népfőiskola immár tizedik hathetes kurzusát zárta augusztus 3-án. A rajta részt vevő mintegy harminc fő praktikus önismereti, életvezetési gyakorlatok mellett számítógépes és angol nyelvi képzésben részesült.

Az utolsó délelőttön Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke fórumbeszélgetésen találkozott a tanfolyam résztvevőivel, majd – Lázár Zsolt és Benkóczy Péter lelkésszel együtt – az Ótemplomban tartott ünnepélyes záró istentiszteleten szolgált. A végzett hallgatók ennek keretében vehették át a képzést igazoló tanúsítványt. A püspök megköszönte Benkóczy Péter tevékenységét; a lelkész képzési koordinátorként – úttörő munkát végezve – közel két éven át dolgozott a szarvasi népfőiskolában, augusztustól pedig a budapest-kőbányai gyülekezetben folytatja szolgálatát.

EvÉlet-infó