Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 33 - Otthon idegenben

Evangélikusok

Otthon idegenben

Találkozás Holger Manke német teológushallgatóval

Egy külföldi állítólag egyszer azt találta mondani, hogy a magyar „mennyei nyelv”: a megtanulásához ugyanis az idegen anyanyelvűnek olyan hosszú időre van szüksége, hogy addigra a mennyországba jut… Szerencsére azért akadnak ellenpéldák is. A fiatal evangélikus teológushallgató, Holger Manke rövid idő alatt megszerette hazánkat és anyanyelvünket, az utóbbit nagyon jól beszéli is – olyannyira, hogy a következő tanév első félévében hittudományi egyetemünk vendéghallgatója lesz. Ezenkívül bekapcsolódott annak a csapatnak a munkájába, amely a bajor–magyar kapcsolatok létrejöttének tizenötödik évfordulója alkalmából tartandó rendezvényeket szervezi.

– Beszélgetésünket megelőzően a budapesti német ajkú református gyülekezetben rendezett alkalmon találkoztunk; a Pester Lloyd című, Magyarországon megjelenő német nyelvű hetilapot tudósította az eseményről. Hogy kerül a csizma az asztalra, mit keres egy teológus az újságírók között?

– Bajorországban a teológushallgatók számára egy úgynevezett „gyakorlati évet” írnak elő, hogy a leendő lelkészek jobban megismerjék azoknak az életét, akiknek majd prédikálni fognak. Ez alatt az idő alatt valamilyen világi szakmában kell tapasztalatokat szerezniük. Én az újságírást választottam – mert ez korábban is érdekelt –, gyakornokként dolgozom az említett lap szerkesztőségében. Mivel előzőleg nem tanultam újságírást, az ismereteket a mindennapi feladatok elvégzése közben sajátítom el.

– Igaz ugyan, hogy a lap németül jelenik meg, de az Ön mindennapjai magyar nyelvű közegben zajlanak. Mikor kezdett el érdeklődni hazánk és nyelvünk iránt?

– Majdnem huszonöt esztendeje annak, hogy a nürnbergi St. Sebald evangélikus gyülekezet, ahová magam is tartozom, felvette a kapcsolatot a Budavári Evangélikus Egyházközséggel; az utóbbiba én több mint hét évvel ezelőtt kapcsolódtam be. Akkorra már a két közösség fiataljai között nagyon jó, baráti viszony alakult ki, így egyértelmű volt számomra, hogy elutazom Magyarországra, ahol korábban még sohasem voltam. 2000 óta, amikor először jöttem, rendszeresen járok Magyarországra, és már első ízben is nagyon jól éreztem magam Budapesten.

– Olyannyira, hogy ha jól tudom, rövidesen a budavári német ajkú evangélikus gyülekezetben segítette Andreas Wellmer lelkész szolgálatát.

– Ráadásul úgy, hogy akkor még nem is voltam teológus… Ugyanis érettségi után, 2001-ben még nem a teológiai tanulmányok iránt érdeklődtem, hanem kémiát, majd gazdasági matematikát kezdtem tanulni; a teológia felé csupán 2004-ben fordult a figyelmem.

Mondhatjuk tehát, hogy ez a budapesti német ajkú gyülekezetben eltöltött idő hatása?

– Bár teljes egészében nem az itt tapasztaltak hatására született meg ez a döntésem, hiszen már a saját „anyagyülekezetemben”, a St. Sebaldban is formálódtam, de természetesen hatott rám mindaz, amit itt átéltem. Bepillantást nyerhettem az egyházközség életébe, Wellmer lelkész sokrétű szolgálatába. Nemcsak az istentiszteletekre vagy a hittanórákra gondolok: előfordult például, hogy délelőtt az Üdvhadseregnél tettünk látogatást, ugyanaznap este pedig egy kiállításmegnyitóra voltunk hivatalosak. Ekkor kezdtem el tanulni a magyar nyelvet is. Az első komoly „próba” az volt, amikor elküldtek, hogy menjek el keresztelőkancsót rendelni és gravíroztatni. Én pedig egy szótárral neki is vágtam a városnak…

– Bizonyára a magyar gyülekezet életébe is bekapcsolódott, akár a nyelvgyakorlás örve alatt…

– Természetesen a budavári magyar közösség mindennapjait is igyekeztem minél jobban megismerni. A más nyelv és más kultúra is erre ösztönzött, és az is, hogy „eredetileg” nem voltam evangélikus.

– Melyik felekezethez tartozott?

– Római katolikus szertartás szerint lettem megkeresztelve, még bérmálkoztam is, idővel azonban – miközben kamaszként választ kerestem az engem foglalkoztató kérdésekre – eljutottam a St. Sebald evangélikus templomba, illetve gyülekezetbe, ahol egyre jobban éreztem magam. Így lettem evangélikussá, és igyekeztem minél jobban bekapcsolódni a gyülekezetben végzett munkába, például a konfirmandusok között vagy az ifjúság körében.

– Német szemmel nézve miben tér el leginkább a magyar evangélikusság a bajorországitól?

– A magyar evangélikus egyház hozzánk képest nagyon kicsi, és nekünk – legalábbis az ország nyugati felén – nem kell az 1990 előtti negyven esztendő, a szocialista rendszer terheit cipelnünk. A mi problémáink mások. Az anyagi nehézségek miatt ugyan mostanában számos területen összevonásokra kerül sor, de néha még így is azt gondolom, hogy a német egyház „túlszervezett”, ellenben Önöknél – ami nekem nagyon szimpatikus – sokkalta nagyobb hangsúlyt helyeznek a személyes hit megélésére, a lelkiségre.

Nagyon örülök, hogy Budavárban mind a német, mind pedig a magyar evangélikus közösség életébe betekintést nyerhettem, de elsősorban a magyar gyülekezet életében veszek részt. Úgy érzem, két „szellemi hazám” van: Német- és Magyarország egyaránt az, és így nem bánok mostohán egyikkel sem.

– A gyülekezeti mellett van „civil” élete is: nyár végéig még újságíró-gyakornok, ősztől pedig hittudományi egyetemünk vendéghallgatója, illetve segít a bajor–magyar kapcsolatok létrejöttének tizenötödik évfordulója alkalmából tartandó rendezvények szervezésében.

– Kíváncsian várom az őszt, az itteni teológiai tanulmányokat éppúgy, mint a találkozót. Valószínűleg azért vett be a csapatba Cselovszkyné dr. Tarr Klára, a külügyi osztály vezetője, mert jó hasznát veszik, ha valaki mind a magyar, mind a német evangélikus egyházi viszonyokat ismeri valamelyest.

– Ennek írásos nyoma – legalábbis Nürnberg–Budavár vonatkozásában – a nyomtatásban is megjelent könyve.

– Az említett munka tavaly látott napvilágot. Egyelőre még csak németül, a magyar fordítás azonban már folyamatban van. A kötet címe: Erős vár a mi Istenünk! – St. Sebald és a budavári gyülekezet közötti testvérkapcsolat krónikája. Az interneten is olvasható, a http://budavar.lutheran.hu/hun/aktualis/regebbi/2007/holger/chronik.pdf címen. A könyv első részében a testvér-gyülekezeti kapcsolat résztvevői számolnak be személyes élményeikről és tapasztalataikról, a második rész pedig az első, 1983-as nürnbergi találkozó óta alakuló testvér-gyülekezeti találkozók történetét mutatja be az olvasóknak. Az külön örömöt jelent számomra, hogy magyar részről testvér-gyülekezeti kapcsolatunk két alapítója, D. dr. Nagy Gyula és D. Szebik Imre püspök urak is tollat ragadtak.

– A testvér-gyülekezeti kapcsolatok huszonnégy évre tekintenek vissza, a bajor–magyar testvéregyházi kapcsolatok viszont „csak” tizenöt évesek…

– Igen, idén valóban a bajor–magyar testvéregyházi kapcsolatok létesítésének tizenötödik évfordulójára emlékezünk. A jubileumi rendezvényre szeptember 27. és 30. között kerül sor Balatonföldváron. Abban biztos vagyok, hogy ez az összejövetel nemcsak kitűnő lehetőség lesz arra, hogy együtt örüljünk az eddigi közös eredményeinknek, hanem jó esélyt nyújt arra is, hogy onnan építsük tovább a Magyarországot és Bajorországot összekötő hidakat.

Gazdag Zsuzsanna