Egyházunk egy-két hete

Ha Nóé lennél, felvinnél-e magaddal hatvannyolc gyereket a bárkára? És vinnél-e tizenöt vidám, a gyermeki jókedvet őrző fiatal felnőttet? Mivel töltenéd a hosszú várakozási időt a bárkán? Szerveznél-e az utasoknak sok-sok játékot, vetélkedőt, tartanál-e reggeli és esti áhítatokat, hirdetnél-e pontgyűjtő akciókat, és beszélgetnél-e velük életvezetési kérdésekről? A Magyarországi Evangélikus Egyház augusztus 5–11. között lezajlott országos gyermektáborában az imént sorolt kérdésekre igennel felelt valaki. Vagy Valaki…

Hosszú évek óta tart már ez az igenlő válasz, de semmit sem veszített a lendületéből. A sűrű programok közepette egyre erősödik az összetartás, összetartozás érzése a résztvevők között, legyenek akár gyerekek, akár felnőttek. Valójában nem a „Fele sem igaz”-ról, a víziolimpiáról, a kézműves-foglalkozásról, az úszásról, a „Ki mit tud?”-ról, a szobaszemléről vagy az ír táncházról szól ez a tábor, bár sok energiába kerül mindezek megszervezése. Hanem mindezeken túl a fölülről megáldott közösségről, amely nem szűnik meg a búcsúáhítattal.

A fentiekből sejthetően az idei tábor vezérfonalát Nóé története adta. A bárkaépítés, víz, várakozás, keresés és megérkezés címszavak nemcsak Nóé miatt voltak fontosak, hanem a saját életünkben is keresgéltük e fogalmak jelentését. Milyen alapanyagokból építsük fel az életünket annak érdekében, hogy a viharok ne tépázhassák meg? Milyen formáit ismerjük a víznek, és mit jelent a keresztség? Mi mindenre várunk, és mi az, ami megkönnyíti a várakozást? Milyen életcélokat keresünk? A megérkezés után milyen negatív tulajdonságainkat adjuk fel annak érdekében, hogy megköthessük a szivárvány szövetségét? Miközben minderről beszélgettünk, megérthettünk valamit abból is, hogy a tábor közösségében is áldozatot kell hoznunk egymásért, meg kell tanulnunk odafigyelni egymásra. Például amikor egy kilenc főből álló csapat napról napra együtt gyűjt vagy veszít pontokat, mindenki felelősséget visel az egész csapatért, és áldozatot vállal a többiekért.

Közösségteremtő ereje volt az éneklésnek is. Időnként olyan sodró erejűvé nőtt a hetven-nyolcvan ember által énekelt dal, hogy sehogy sem akart véget érni, a sokaság eggyé vált a zenében.

Az esti áhítatok során a Bibliában található néhány heggyel ismerkedhettünk meg Keveházi D. Sámuel jóvoltából. Mindannyiunknak igazi lelki élményt jelentettek ezek az alkalmak, így az Istennel való közösségünk is megerősödhetett. Sok köszönet illeti mindezért Bence Zsófiát, a gyermektábor főszervezőjét is.*

Mády Erzsébet