Gyermekvár

Sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk. Peti és Bálint, a két jó barát ezen a nyáron is sok kalandot élt meg, de egy még hátravan. Minden részben találtatok egy-egy rejtvényt is. A helyes megfejtéseket küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.); a borítékra írjátok rá: Gyermekvár. Jutalmul ajándékcsomagot kaptok.

Peti augusztus közepén ünnepli a születésnapját, és mivel nagyon szereti a hajókat, szülei ebből az alkalomból meglepték őt egy egynapos hajókirándulással. A nagy eseményről természetesen Bálint sem hiányozhatott, őt is magukkal vitték.

Korán reggel indult a hajó, mert hosszú út állt előtte. A fiúk már alig várták, hogy feltérképezhessék a terepet. Nagy segítségükre volt ebben a hajóskapitány, akiről kiderült, hogy Peti apukájának a gyülekezetébe járt, amíg el nem költözött egy másik városba. Amikor megtudta, hogy ez az út milyen különleges a fiúk életében, megengedte nekik, hogy a kormányállásba is bemehessenek.

– Hű, de izgalmas ez a sok műszer! Biztosan bonyolult egy ekkora járművet irányítani.

– Hát nem egyszerű feladat, az biztos. De a mai technika sokat segít benne.

– Miért hívják Tarzisznak a hajót? Oda is szokott menni?

– Nem – mosolyodott el a kapitány. – Tudjátok, amikor olyan idős voltam, mint most ti, akkor hallottam először a bibliai Jónásról. Emlékszem, nagyon megragadott a történet. Akkor határoztam el, hogy nagykoromban hajós leszek. A barátaimmal azután sokszor eljátszottuk a hajós jelenetet, amint Jónás vízre száll – igaz, épp az ellenkező irányba, Tarziszba. Engedetlensége miatt később kitör a vihar. Építettünk a barátaimmal magunknak lécekből és kötelekből egy hajót. Négyen is elfértünk benne. Persze ez nem tudott elsüllyedni, mert az udvaron, a körtefa alatt állt. Nagymamámtól kaptunk egy lepedőt, abból varrtuk a vitorlát. Föl-le tudtuk húzni. A hajó oldalára pedig festékkel írtuk rá a nevét: Tarzisz.

Ahogy a pogányok is sokféle bálványt vittek magukkal a hajón a saját isteneik képmásaként, mi is teletettük mindenféle limlommal a miénket. Ha emlékeztek, Jónást kidobták a bárkából, a vihar pedig lecsendesedett. Ezen a hajósok úgy megilletődtek, hogy ők is az Urat kezdték el szolgálni, és többé nem imádkoztak pogány isteneikhez. Ennél a résznél mi is mindig kidobtuk a limlomokat a mi bárkánkból.

Amikor sok évvel később erre a hajóra kerültem „igazi” kapitányként, még nem volt neve. Megkérdezték, mit szeretnék. Gondolkodás nélkül a Tarzisz nevet mondtam – fejezte be a kapitány.

– De ugye itt nincsenek bálványok? – kérdezték tőle a fiúk.

– Természetesen nincsenek. Látjátok, ott a falon egy kereszt függ. Amikor csak lehetőségem van rá, elmondom az utasaimnak a hajó névválasztásának a történetét, és mindig hozzáteszem, hogy én Jézushoz, a Megváltóhoz imádkozom.

Az egymással versenyző vitorlás hajókon lévő betűket helyes sorrendben összeolvasva megtudhatjátok, hova küldte Jónást az Úr.