Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 33 - Segítő kezet nyújtani

A hét témája

Segítő kezet nyújtani

– Nem vagyunk nagy gyülekezet, de amikor csak módunkban áll, igyekszünk támogatni más evangélikus egyházközségeket – meséli Kis János kecskeméti lelkész.

A közel ötszáz család és a Kecskemét szórványában élő evangélikusok lelkipásztora így tekint vissza a kezdetekre:

– A rendszerváltás után, amikor kárpótlásként visszakaptuk épületeinket, némi bevételre tettünk szert. A presbitérium tagjaival egyetértésben – emlékezve azokra az időkre, amikor mi magunk is nehezebb helyzetben voltunk – úgy döntöttünk, segítünk.

Azóta kisebb összegekkel ugyan, de támogatjuk Bács-Kiskun megye két evangélikus gyülekezetét – Kiskunhalast és Kiskunfélegyházát –, illetve a budapesti Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesületet. Halason például a parókiaépítéshez járultunk hozzá, Félegyházán pedig a protestáns gyülekezetbe juttattuk el a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség egyik vasárnapi istentiszteletén összegyűlt perselypénzt. Nem nagy összegekre kell itt gondolni; mindig a lehetőségeinkhez mérten segítünk, ötven-százezer forinttal. Mindezt természetes, magától értődő gesztusnak tartom, hiszen az a dolgok rendje, hogy a „tehetősebb” közösségek vegyék észre és segítsék a szükséget szenvedőt.

A presbitérium tagjaival egyetértésben gondolkodunk azon, hogy a jövőben egy magyarországi evangélikus egyházközséggel testvér-gyülekezeti kapcsolatot alakítsunk ki, de még nem döntöttük el, melyik legyen az, és a hogyanról sem határoztunk.

GaZsu