A hét témája

Elsőként Porrogszentkirály lelkészét, Sikter Jánost kérdeztük. – A testvér-gyülekezeti kapcsolat kiépítése néhai Bolla Árpád egykori rákospalotai lelkész, esperes ötlete volt. 1992-ben kerültem – akkor még segédlelkészként – feleségemmel, Csizmadia Ágnessel együtt a rákospalotai gyülekezetből Porrogszentkirályra; a két egyházközség között 1993 tavaszán köttetett meg a szerződés.

Miben is nyilvánul meg a két gyülekezet közötti kapcsolat? Osztozunk az örömökben és olykor a bánatokban – rendszeresen részt veszünk egymás ünnepi alkalmain. Éveken keresztül együtt szerveztünk hittantábort. Két nyáron is Rákospalotán táboroztunk egy-egy hétig a szentkirályi ifjúsággal. Szolgált már Porrogszentkirályon a rákospalotai énekkar.

Legutóbbi közös alkalmunk egy kirándulás volt május 20-án, amikor a Kaszói Erdőgazdaság vendégeként mintegy százan voltunk együtt. Megismerkedtünk az erdőgazdaság múltjával, jelenével, és hallhattunk a terveikről is vendéglátónktól, Tamás János vezérigazgatótól. Gyönyörű környezet, kirándulás a kisvasúttal, bográcsban főtt ebéd, valamint a kis leánygyülekezet templomában, Somogyszobon tartott közös istentisztelet tette felejthetetlenné ezt a napot.

De nemcsak a szervezett alkalmakon találkozunk. Tudom, hogy több gyülekezeti tag levélben vagy telefonon ápolja a testvér-gyülekezeti kapcsolatot. Árpi bácsi ötlete tehát elérte a célját: barátságok születtek olyan emberek között, akik egyébként talán soha nem találkoztak volna.

Rákospalotai lelkészkollégája, Bátovszky Gábor három és fél éve szolgál mostani gyülekezetében. Kérdésünkre elmondta: úgy látja, hogy ez a hosszú kapcsolat, a személyes kötődések és a sok megélt, közös emlék a gyülekezet egészében nagyon pozitív élményként élnek. Persze – fűzi hozzá – vannak nehézségek is.

Egy ilyen hosszú kapcsolat mindig hordozza a megfáradás, kiégés veszélyét, nem is beszélve a távolságról. Noha gyakran mondjuk, hogy országon belül nincs távolság, de a többórás buszutakat egyre kevesebben vállalják. Az idősebb korosztály már nem szívesen vesz részt két- vagy esetleg háromnapos találkozásokon, a lelkész mégis úgy látja, hogy a testvér-gyülekezeti kapcsolat jövője ebbe az irányba kell, hogy fejlődjön. Az eddigi nagyünnepi, sokszor protokolláris látogatások – véli – lassan-lassan át kell, hogy alakuljanak kisebb létszámú csoportok, körök látogatásaivá, amelyek talán hosszabbak és személyesebbek. Érdekes lehetőség lenne például csendesnapszerűen az egy-egy ünnep előtti közös lelki felkészülés, szokások, hagyományok, teendők megbeszélése. Alkalmat adhat az összefogásra egy-egy jelesebb évforduló, kiadvány közös feldolgozása is, amikor elsősorban azok lennének együtt, akiket az adott téma, problémakör foglalkoztat. Erre már voltak kísérletek: például közös nyári gyerektáborok vagy amikor a rákospalotai énekkar töltött el egy hosszú hétvégét Porrogszentkirályon, szolgálva a környékbeli templomokban az istentiszteleti alkalmakon. Tovább lehetne erősíteni, mélyíteni az ilyen jellegű találkozásokat – mondja Bátovszky Gábor –, mert ezek segítenek abban, hogy részünk legyen az egymásra találás örömében, és számos, mindnyájunkat gazdagító élményben.