Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 35 - A nárduskenet illata

A hét témája

A nárduskenet illata

Meditáció a svéd–magyar lelkésztalálkozó reggeli áhítata alapján, mely a vadstenai kolostortemplomban augusztus 25-én reggel hangzott el Jn 12,1–8 alapján.

„Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával.” (Jn 12,3)

Néha az érintés sokkal több, mint egy szó. Egy mozdulattal némán, egyetlen szó nélkül is át lehet törni a másikat körülvevő láthatatlan falon, be lehet lépni a személyes terébe. Érző, finom tér ez: intimitás. Mennyi intimitást merünk megkockáztatni, és mennyit tudunk elfogadni? Életünk legfontosabb pillanatai érintésekhez kapcsolódnak, az anyai kéz simogatásától a szemünket lezáró mozdulatig.

Szeretet, gondoskodás, bizalom és vágy.

Mennyi intimitást kockáztathat meg az egyház? Mennyi szeretetet, gondoskodást, bizalmat és vágyat? Vagy Júdásé a templom? Szikár törvényeivel, kimért hűvösségével, funkcionális gazdaságosságával?

Az emberi érintés hitvallás a másik mellett. Életet teremtő, fenntartó, kísérő. Anyánk dédelgetése, az ellenségünk kézfogása, a szerelmünk ölelése, a szemünk lecsukása… Életünk zarándoklat – érintéstől érintésig.

Az egyház a Jézus testét bebalzsamozni induló nők mozdulatain született. Intim, bizonytalan, sebzett térben.

Mária hajának érintése és a halott test bebalzsamozása felkészítés és beteljesedés.

Tamásnak a sebeket tapintó mozdulata a bizonyosság keresése.

A nárduskenet illata terjed szét az egész házon. Drága, intim, odaadó. Képes teret nyitni ott, ahol a szavak lényegtelenek. Hitünk ezt az illatot keresi. A mozdulat bátor és zavarba ejtő. Van benne szeretetet, gondoskodás, bizalom és vágy.

Van-e helye az egyházban szerető és zavarba ejtő mozdulatnak? Van-e helye gondoskodó és gyógyító mozdulatnak, őszinte, magát a másiknak kiszolgáltató bizalomnak, a másik melegére vágyó, testtől testhez érő új életnek?

„Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta…”

Szabó B. András