Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2007
- 35
- A nárduskenet illata
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
A nárduskenet illata
Meditáció a svéd–magyar lelkésztalálkozó reggeli áhítata alapján, mely a vadstenai kolostortemplomban augusztus 25-én reggel hangzott el Jn 12,1–8 alapján.
„Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával.” (Jn 12,3)
Néha az érintés sokkal több, mint egy szó. Egy mozdulattal némán, egyetlen szó nélkül is át lehet törni a másikat körülvevő láthatatlan falon, be lehet lépni a személyes terébe. Érző, finom tér ez: intimitás. Mennyi intimitást merünk megkockáztatni, és mennyit tudunk elfogadni? Életünk legfontosabb pillanatai érintésekhez kapcsolódnak, az anyai kéz simogatásától a szemünket lezáró mozdulatig.
Szeretet, gondoskodás, bizalom és vágy.
Mennyi intimitást kockáztathat meg az egyház? Mennyi szeretetet, gondoskodást, bizalmat és vágyat? Vagy Júdásé a templom? Szikár törvényeivel, kimért hűvösségével, funkcionális gazdaságosságával?
Az emberi érintés hitvallás a másik mellett. Életet teremtő, fenntartó, kísérő. Anyánk dédelgetése, az ellenségünk kézfogása, a szerelmünk ölelése, a szemünk lecsukása… Életünk zarándoklat – érintéstől érintésig.
Az egyház a Jézus testét bebalzsamozni induló nők mozdulatain született. Intim, bizonytalan, sebzett térben.
Mária hajának érintése és a halott test bebalzsamozása felkészítés és beteljesedés.
Tamásnak a sebeket tapintó mozdulata a bizonyosság keresése.
A nárduskenet illata terjed szét az egész házon. Drága, intim, odaadó. Képes teret nyitni ott, ahol a szavak lényegtelenek. Hitünk ezt az illatot keresi. A mozdulat bátor és zavarba ejtő. Van benne szeretetet, gondoskodás, bizalom és vágy.
Van-e helye az egyházban szerető és zavarba ejtő mozdulatnak? Van-e helye gondoskodó és gyógyító mozdulatnak, őszinte, magát a másiknak kiszolgáltató bizalomnak, a másik melegére vágyó, testtől testhez érő új életnek?
„Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta…”
Szabó B. András
::Nyomtatható változat::
|