Egyházunk egy-két hete
Amit a falak hirdetnek…
Hetvenévesek a gerendási templom gerendái
Gáncs Péter Zsolt 71 alapján mondott igehirdetésében egy Reményik-versre utalva kifejtette, hogy a hetvenéves templom kövei is megszólalhatnak, és napi huszonnégy órában hirdethetik Isten igéjét. A torony mutatja nekünk azt az irányt, amely számunkra felfelé mutat, és amelyről sokszor megfeledkezünk. Egy megújuló istentiszteleti hely arról is tanúskodik, hogy a falu népe áldoz arra, hogy a templomban méltóképpen hirdethessék Isten igéjét. Egy templom – és benne az egyház Ura – azokért is képes némán kiáltani, akik más vasárnapokon nincsenek itt, csak az ünnepre jöttek el, akik lélekben talán már elhagyták őt. Isten – kinek hűsége örökké tart – a zsoltár soraiban is arra kéri népét, hogy ne hagyja el őt.
Az egyházkerület püspöke szomorú képekkel ecsetelte kiürülő, elnéptelenedő falvaink valóságát, iskolák, postahivatalok, művelődési házak bezárását, a fiatal generációk elvándorlását. Hozzátette azonban: a megújuló falak arról tesznek bizonyságot, hogy amíg a templom nyitva áll, szól a harang, és hirdetik benne Isten igéjét, addig egy falunak továbbra is van jövője.
Miután megnyitotta az ünnepi közgyűlést, elsőként Gajdács János, a gerendási társegyházközség felügyelője, egyben Gerendás polgármestere köszöntötte az ünneplő gyülekezetet, a meghívott vendégeket, az egyházmegye jelen lévő lelkészeit, valamint az egyházközség korábban itt szolgáló lelkipásztorait.
P. G.
Regionális hozzárendelés: Gerendás–Csorvási Társult Evangélikus Egyházközség